Ursula von der Leyen és Bill Gates együtt találták meg „a siker képletét”

Ursula von der Leyen és Bill Gates együtt találták meg „a siker képletét”
2023. 12. 02., 13:20

Az Európai Bizottság, az Európai Beruházási Bank és a Bill Gates által alapított Breakthrough Energy Catalyst program közötti partnerség bejelentette első közösen finanszírozott éghajlatvédelmi technológiai projektjeit.

Az Egyesült Nemzetek Éghajlatváltozási Keretegyezménye Feleinek Konferenciáján (COP28) Dubaiban Maroš Šefčovič, a Bizottság ügyvezető alelnöke, Bill Gates, a Breakthrough Energy alapítója és Werner Hoyer, az Európai Beruházási Bank elnöke bejelentette azt az első két európai projektet, amelyek az EU és a Catalyst program közötti partnerség keretében támogatásban részesülnek: az egyik az Ørsted „FlagshipONE” létesítménye, a másik az Energy Dome „Ottana szén-dioxid akkumulátora”. A partnerség 240 millió eurót biztosít vissza nem térítendő támogatások és kereskedelmi beruházások (saját tőke és kockázati hitelek) kombinációjában – olvasható a Bizottság közleményében.

Üdvözlő szavak

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke: „Az EU és a Catalyst program közötti partnerséggel egyesítettük erőinket a vállalatok számára nagy kockázatot jelentő, ugyanakkor a gazdaság egésze számára jelentős haszonnal járó projektek fellendítése érdekében. Nagy örömömre szolgál, hogy támogatjuk az Ørsted és az Energy Dome úttörő projektjeit. E projektek kiváló példái annak, hogy az EU és a Catalyst program közötti partnerség nem csupán egy beruházási program. A partnerség az úgynevezett zöld prémium területével foglalkozó, a magán- és a közszférából érkező briliáns elméket és innovátorokat, mérnököket és vállalkozókat, valamint befektetőket tömörít. Ez a siker képlete.”

Werner Hoyer: „Ahhoz, hogy a világ tovább haladjon a nettó zéró kibocsátás felé vezető úton, gyökeresen új technológiákra lesz szükség. Az a tény, hogy ezek még nem állnak rendelkezésre a piacon, azt jelenti, hogy az innováció támogatásának az éghajlatpolitikai fellépés középpontjában kell állnia. Ma két olyan, az EU és a Catalyst program közötti partnerség keretében finanszírozott úttörő projekt támogatását jelentettük be, amelyek konkrét megoldásokat kínálnak a zöld átállás felgyorsítására. Az Európai Bizottsággal és a Breakthrough Energy Catalyst programmal folytatott együttműködésünk révén a jövőben még sok ezekhez hasonló, Európa éghajlat-politikai céljait támogató és világszerte megvalósítható projektet kívánunk támogatni.”

Bill Gates: Európa karbonsemlegessé válása iránti elkötelezettsége megteremtette az utat ahhoz, hogy az európai vállalatok erős vezető szerepet töltsenek be az innovatív technológiák fejlesztésében. Ezen együttműködés révén az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank újfent bizonyítja, hogy szilárdan támogatja a technológiai fejlődést. A Breakthrough Energy Catalyst úttörő szerepet tölt be, biztosítva a közintézmények számára, hogy a magánszektorral együttműködve előmozdítsák a projekteket a fejlesztéstől a megvalósításig. Ezek a projektek érdemben csökkentik az üvegházhatásgáz-kibocsátást, és kézzelfogható előrelépést jelentenek Európa tiszta energiára épülő jövője felé.”

A projektek

Az EU és a Catalyst közötti partnerség a tiszta technológiákkal kapcsolatos innovatív technológiák köz- és magánforrásokból való támogatásának modelljét hozza létre. Célja az innovatív, alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiák alkalmazásának felgyorsítása, és egyúttal zöld prémiumaik csökkentése, azaz költségeik versenyképessé tétele a fosszilis tüzelőanyagokkal szemben. A partnerség uniós finanszírozását az EU kutatási és innovációs programja, a Horizont Európa és az Innovációs Alap biztosítja az InvestEU keretében, a kialakult irányítási eljárásoknak megfelelően. A Breakthrough Energy Catalyst program magántőke- és jótékonysági alapok mozgósítása révén ezzel egyenrétékű finanszírozást fog biztosítani a kiválasztott projekteknek.

FlagshipONE projekt – Ørsted

A svédországi székhelyű és a dán Ørsted energiavállalat tulajdonában lévő FlagshipONE projekt egy úttörő e-metanol-gyártólétesítmény, amelynek célja, hogy zöld üzemanyaggal lássa el a hajózási ágazatot. Az üzem az évente mintegy 55 000 tonna mennyiségű e-metanol előállításához leválasztott biogén szén-dioxidot és megújuló hidrogént fog felhasználni, és ezzel Európa legnagyobb integrált e-metanol-gyártólétesítményévé válik.

Ottana szén-dioxid akkumulátor projekt – Energy Dome

A milánói székhelyű Energy Dome kifejlesztette a szén-dioxid akkumulátort, egy cseppfolyósított szén-dioxid alapú, hosszú távú energiatárolási technológiát. A szén-dioxid akkumulátor akár 10 órás tárolási időt is biztosít, így hatékonyabb, mint a lítium-ion akkumulátorok. Az EU és a Catalyst program közötti partnerség támogatásával e szardíniai projekt keretében felépül egy, a maga nemében első, teljes méretarányú demonstrációs, szén-dioxid akkumulátoros energiatároló létesítmény.

Így kezdődött

Ursula von der Leyen elnök, Werner Hoyer elnök és Bill Gates 2021-ben, a glasgow-i COP26-on indította el az EU és a Catalyst program közötti partnerséget azzal a céllal, hogy nagyszabású zöld technológiai projekteket indítsanak el Európában, és ösztönözzék a kritikus éghajlatvédelmi technológiákba történő beruházásokat.

Az Európai Beruházási Bank, amely a Bizottság végrehajtó partnere az InvestEU keretében, megbízást kapott arra, hogy legfeljebb 420 millió eurót biztosítson erre a partnerségre a Horizont Európa programból (amely már 200 millió eurót rendelkezésre bocsátott) és az Innovációs Alapból, amely 220 millió euróval járult hozzá. Az EU és a Catalyst program közötti partnerség nem zárja ki az olyan uniós tagállamok vagy más magánpartnerek esetleges kiegészítő hozzájárulásait, amelyek a projektek további támogatása mellett döntenek. A releváns projektek a Breakthrough Energy Catalyst program honlapján keresztül pályázhatnak támogatásra.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-11 10:30:00
46 milliós forintos forgalmat tárt fel a NAV egy privát Facebook-csoportban, amelynek adminisztrátora márkás (Calvin Klein, Gucci, Nike stb.) ruhákat, kiegészítőket árult, csak éppen az adózásról „feledkezett meg” (adószáma sem volt).
2026-09-10 11:40:00
Szeptember 10-től „Pénztárgép Portál” néven érhető el a NAV korábbi KOBAK-portálja. Az új név egyértelműbben jelzi a felület szerepét: itt intézhetők az online és az e-pénztárgépekhez kapcsolódó ügyek és itt lehet kézzel teljesíteni a szeptember 1-jén elindult nyugtaadat-szolgáltatást is.
2026-09-09 14:40:00
2026 negyedik negyedévében a magyar munkáltatók 37 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést csupán 13 százalékuk jelez előre. Ilyen mértékű pozitív várakozás a piaci szereplők körében az elmúlt öt évben nem fordult elő – derül ki a Manpower Magyarország ma közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS