Az Európai Parlament által is támogatott új szabályok értelmében a törvényileg meghatározott jótállási időszakon belül az értékesítőknek a javíttatást előnyben kell majd részesíteniük, amennyiben az nem drágább a teljes cserénél, kivitelezhető, és a vevőnek is megfelel.
Az Európai Parlament november 21-én 590 igen szavazattal, 15 ellenszavazattal és 15 tartózkodás mellett elfogadta tárgyalási álláspontját arról az új jogszabályjavaslatról, amely tovább erősíti a fogyasztók javításhoz való jogát. A szabályok fenntarthatóbb fogyasztásra ösztönöznek, megkönnyítik a meghibásodott cikkek javítását, csökkentik a leselejtezésből adódó hulladék mennyiségét és támogatják a javítással foglalkozó vállalkozásokat – olvasható a Parlament közleményében.
Az új szabályok értelmében a törvényileg meghatározott jótállási időszakon belül az értékesítőknek a javíttatást előnyben kell majd részesíteniük, amennyiben az nem drágább a teljes cserénél, kivitelezhető, és a vevőnek is megfelel. A tervek szerint a javítást követően a jótállási időszak további egy évvel meghosszabbodna.
Emellett a fogyasztók a garanciaidő lejárta után is igényt tarthatnának elromlott mosógépük, porszívójuk, okostelefonjuk vagy kerékpárjuk javítására. Ahhoz, hogy a fogyasztók szívesebben válasszák a javítás lehetőségét, a képviselők azt szeretnék, ha a gyártók csereterméket kölcsönöznének a javítás idejére. Ha pedig egy adott cikket mégsem lehet megjavítani, első körben felújítottat kellene ajánlani helyette.
Számos oka lehet annak, hogy valaki nem a javítás mellett dönt: a költségeken túlmenően előfordul, hogy túl bonyolult elintézni, sőt az is, hogy eleve úgy van kialakítva egy termék, hogy nem javítható. A Parlament véleménye szerint meg kell teremteni annak feltételeit, hogy a javítóműhelyek, a szerelők és a végfelhasználók méltányos áron hozzájuthassanak minden pótalkatrészhez, javítási útmutatóhoz és javítószerszámhoz.
Online platformok segítenék a fogyasztókat abban, hogy megtalálják a hozzájuk legközelebb eső (akár közösségi) javítóműhelyeket és a felújított cikkeket értékesítő üzleteket. Ahhoz pedig, hogy megfizethető és népszerű alternatíva legyen a javítás, a képviselők utalványok és más pénzügyi
Milyen következményekkel jár a még javítható fogyasztási cikkek leselejtezése? Rendkívüli mértékben terheli a környezetet: évente 30 millió tonnányi erőforrást használunk fel emiatt feleslegesen, 261 millió tonna a CO2-egyenértéken vett kibocsátás, és 35 millió tonna hulladék képződik az Európai Unióban. A fogyasztók zsebében pedig évente összesen 12 milliárd euróval kevesebb pénz marad amiatt, hogy újra kell cserélniük egy még javítható terméket. Az Európai Bizottság egy tanulmánya szerint az uniós polgárok 77 százaléka inkább a javítás mellett döntene, ha lenne rá mód. A javításhoz való jogról szóló javaslat a környezettudatos tervezésre és a fogyasztók zöld átállásra való felkészítésére vonatkozó uniós kezdeményezéseket egészíti ki.
A lista nemcsak a borszakma számára remek visszajelzés a jelenlegi borpiaci kínálat minőségét illetően, hanem kiváló iránymutatás az érdeklődő, minőségi borfogyasztásra nyitott fogyasztóknak is.
2024. szeptember 16. és 20. között tartják Bécsben a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség közgyűlésének 68., éves rendes ülését, amelyet követően 17–18-án tudományos fórumot is tartanak az élelmezésbiztonságról.