BKIK

Itt találod az összes cikket a „BKIK” témában!

Augusztus közepéig lehet pályázni „Az év felelős foglalkoztatója” díjra

Augusztus közepéig lehet pályázni „Az év felelős foglalkoztatója” díjra

Idén nyolcadik alkalommal hirdeti meg nagy sikerű „Az év felelős foglalkoztatója” díj pályázatát az OFA Nonprofit Kft.
2021. 07. 20., 11:30
Szányi Gabriella: Ha magadat adod, a másik is megnyílik

A multinacionális, majd az állami környezet után szívesen kipróbálnám magam egy ügynökség vezetésében is – mondta az Üzletemnek Szányi Gabriella, a Magyar PR Szövetség alelnöke, a BKIK PR-marketing igazgatója.

2020. 08. 05., 14:30
Kata felmérés: van reális lehetőség alternatívát mutatni a kormánynak

A kisadózó vállalkozók komoly jogszabályi változásokkal szembesültek, amely a legmarkánsabban leegyszerűsítve úgy szól, hogy a katás vállalkozónak (egy adóalanytól és egy adóéven belül) a 3 millió forint felett kapott bevétele után ezentúl egy plusz 40 százalékos adót kell fizetnie, amely, ha a megbízó belföldi adóalany, akkor az adó megfizetése a megbízót terheli.

2020. 06. 17., 12:30
Ingyenes jogtárral segíti a budapesti vállalkozásokat a BKIK

Új szolgáltatást élesít a napokban a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, amellyel nemcsak a budapesti vállalkozások eligazodását segíti a jogszabályi környezetben, de használatával jelentős anyagi előnyt is biztosít számukra.

2020. 05. 18., 13:45
Nagyon kevés a tartalék a fővárosi vállalkozásoknál

A fővárosi vállalkozások legjobb esetben is még további 4 hónapig tartó válságidőszakkal számolnak – derült ki a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara által készített kutatásból, ennek ellenére 60 százalékuk maximum 3 hónapra elegendő tartalékkal rendelkezik.

2020. 02. 15., 19:00
Ismerik a kkv-k a mediációt, mégsem élnek vele

Rengeteg időt, pénzt és stresszt lehet megspórolni a gazdasági mediációval, amelynek előnyeivel a magyar vállalkozók is egyre inkább tisztában vannak – derül ki a BKIK kutatásából.

2019. 10. 31., 08:45
Elégedetlenek a budapesti vállalkozások a szakképzési rendszerrel

A szakképzési kínálat nem fedi le azt, amire a vállalkozásoknak szükségük lenne, és kevés gyakorlatot is szereznek az ott tanulók: ez a véleményük a képzésekről a budapesti cégeknek, ám kétharmaduk ennek ellenére sem fogadna be tanulót – ez derül ki a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara megrendelésére készített kutatásából.

2019. 09. 26., 08:32
„Munkaerőhiány! Elindult a lejtmenet”

A BKIK és a Piac & Profit „Munkaerőhiány!” konferenciát szervez, amelyen a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Szakmai Partnerséget vállalt.

2019. 02. 13., 18:45
Megvan 4 éven belül az ötödik kamarai elnök

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara február 13-ai Küldöttgyűlésén Nagy Elek ügyvezető általános alelnököt választotta a BKIK elnökének a soron következő tisztújításig.

2018. 12. 18., 10:30
Nagy Elek vezeti ideiglenesen a BKIK-t

A december 17-ei hatállyal elnöki tisztségéről lemondott Csoltó Gábor helyett Nagy Elek vezeti a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarát a következő választásig.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

Megkerülhetetlen cukrászlegendák, a csoki iránti szerelemből született friss kisvállalkozások, ékszerdobozhoz hasonlító helyiségek és nagypolgári miliő.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS