A Corvinus Egyetemen tartja rendezvényeit a Kandó Klub

2019. 10. 04., 11:45

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara és a Budapesti Corvinus Egyetem Iparpolitikai Kutatóközpontja együttműködésével megalakult a Kandó Klub.

A Kandó Klub célja, hogy a budapesti vállalatok, vállalkozók, egyetemi hallgatók és a Kamara tisztségviselői számára fórumot biztosítson, ahol lehetőség nyílik a szakmai elképzelések megvitatására és személyes kapcsolatok kialakítására. A Klub törekvése egyúttal az is, hogy a budapesti egyetemi hallgatók bevonásával Budapest versenyképességének fejlesztésére vonatkozó kutatásokat, szakmai vitákat kezdeményezzen.

A Klub első megválasztott elnöke Zsabka Zsolt, a BKIK Ipari Tagozatának elnöke a bejelentés kapcsán felidézte: megválasztásakor ígéretet tett arra, hogy a kamarát közelebb hozza a felsőoktatásban tanuló fiatalokhoz. A kamara és a Budapesti Corvinus Egyetem már 2018-ban kutatásokat és rendezvénysorozatot indított annak érdekében, hogy segítse a budapesti vállalatok és a budapesti felsőoktatás közötti együttműködés fejlődését, 19 corvinusos hallgató pedig a BKIK közreműködésével készíthette el szakdolgozatát. Az együttműködés következő lépcsőfoka a Kandó Klub megalapítása.

Az elnökség felállása után fogadják majd el a Klub munkatervét, amelynek előkészítése már megkezdődött a BKIK-ban és a Corvinus Egyetemen. A hallgatói tagságot 100 főben maximalizálták, a tagságra pályázni lehet majd.

A klub havi gyakorisággal megtartott rendezvényeinek a Corvinus Egyetem ad otthont, a hátérmunka a BKIK-ban folyik majd.

Nagy Elek, a BKIK elnöke elmondta: örömmel tapasztalja, hogy az egyetemek is elindultak a gyakorlatiasabb képzés irányába, és ebben a legjobb partnerek a kamarák, hiszen ott tömörülnek azok a vállalatok, amelyeknél később a hallgatók dolgozni fognak majd. A kezdeményezéshez az Óbudai Egyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem is csatlakozott.

(A fotón Zsabka Zsolt tartja tájékoztatóját.)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-07-21 16:25:00
Már elérhető a NAV új alkalmazása, az eÁFA Tool, valamint a használatát bemutató felhasználói kézikönyv. A program megkönnyíti az Excel-sablonban előkészített eÁFA-adatok feldolgozását, ellenőrzését, az XML-állományok előállítását és az eÁFA-M2M-exportfájlok elkészítését.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A vállalatvezetők szerepe ma már jóval túlmutat az üzleti eredményeken: a bizalom, az etikus működés és az értékalapú döntéshozatal egyre inkább a versenyképesség alapja. Ebben a környezetben választotta újra elnökévé a több mint harmincéves múltra visszatekintő, lassan jubiláló, száznál is több tagot számláló Hungarian Business Leaders Forum Istenesné Solti Andreát. A szervezetvezető ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen feladatok várnak rá a következő ciklusban, miért marad a HBLF fókuszában a sokszínűség, a felelős vállalatirányítás és az értékalapú vezetés, és hogy milyen küldetéssel kívánják folytatni a HBLF munkáját.
Az elmúlt időszakban bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya: március végére 13 278 milliárd forintra emelkedett, amivel a háztartások adóssága megelőzte a vállalatokét. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés mögött a reálkeresetek emelkedése, a fogyasztás bővülése, a csökkenő hitelkamatok és az Otthon Start megjelenése óta felpörgő lakáshitelpiac áll. Tóth Levente, a portál pénzügyi szakértője ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen folyamatok gyorsították a hitelállomány bővülését, és mire érdemes figyelniük azoknak, akik a közeljövőben vennének fel hitelt: milyen változások jöhetnek, milyen lehetőségek nyílhatnak, sőt, meddig lehet érdemes kivárni, ha lehetséges.
Látványos fordulat zajlik a hazai lakáspiacon: egy év alatt csaknem 30 százalékkal emelkedett a panellakások átlagos négyzetméterára Nyugat-Magyarországon, amely előzi a tavaly még jobban teljesítő keleti régiót, és a legdinamikusabban dráguló panelpiaccá vált az országban. A háttérben a szűk kínálat, az erős kereslet és a jó állapotú lakások korlátozott elérhetősége áll. Az árrobbanás előzményeiről, következményeiről, várható hatásairól és további alakulásáról, valamint a vevői alku változásáról és a piaci kilátásokról Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője beszélt a BizniszPlusznak, és azt is elárulta, mennyivel kisebb mértékben drágultak a téglalakások, illetve – némi meglepetésre – mely régióban indultak tömeges eladások a választások után.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS