Papp László: Komoly esély van rá, hogy cégünket exportképessé tegyük

2020. 06. 26., 10:00

Célunk, hogy jobban megismertessük cégünk tevékenységét a nyilvánossággal, hiszen bár rendkívül fontos a munkánk – közvetetten mi is felelünk a megfelelő áramellátásért –, a többség számára rejtetten dolgozunk – mondta az Üzletemnek Papp László, a Forest-Vill Kft. ügyvezető igazgatója.

Papp László akár asztalos is lehetett volna, a fák világa ma is vonzza. Karrierje mégis másfelé kanyarodott. Most a Forest-Vill Kft. ügyvezető igazgatója. A villamosipari- és energetikai létesítmények tervezésével és kivitelezésével foglalkozó céget 2015-ben magánszemélyek alapították. Dorogtól Debrecenen át Győrig sok helyen dolgoztak már, a jövőben pedig a határokon túl is megmutatnák, hogy mire képesek. Papp László más terveiről is beszélt az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 187. interjújában.

– Mit tart karrierje eddigi csúcsának?

– A legmeghatározóbb csúcsot nehéz kiemelni, mert szakmailag több olyan esemény is volt eddigi karrierem során, amelyre azt tudom mondani, hogy nagyon örültem, hogy részese lehettem. Általánosságban elmondható viszont, hogy a legnagyobb örömet az okozza számomra, ha olyan komplex együttműködéseket menedzselhetek és koordinálhatok, amelyek több résztvevő bevonásával valósulnak meg. Természetesen ez sok apró részeredmény, mégis úgy gondolom, hogy akkor vagyok a legboldogabb, amikor ez irányú törekvéseim gyümölcsét látom beérni.

– Milyen távra tervez?

– Mind magánéleti, mind pedig szakmai szempontból igaz rám, hogy folyamatosan előre tervezek, legyen szó rövid-, közép- és hosszútávról. Éves tervvel mindenképpen rendelkezem, legyen szó az életem bármely vonatkozásáról, ugyanakkor arról is van határozott elképzelésem, hogy 4-5 éves időtávon belül hol szeretnék tartani. Ugyanez igaz a Forest-Vill Kft. előmenetelére is: 4-5 éves periódusban kell látnunk az irányt, amerre a társaság haladni kíván, ezt szükséges lebontani az éves tervek szintjére, hogy láthatóvá váljon, pontosan mely lépések vezetnek el a célhoz, a folyamatos haladást pedig heti szintű tervezéssel és végrehajtással kell biztosítani.

– Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Szép kihívás lenne – és úgy látom, hogy komoly esély is van rá –, ha a Forest-Vill Kft.-t a következő két-három éves periódusban exportképessé tudnánk tenni, hogy megmutathassuk magunkat, valamint a vállalat szakértelmét a határokon kívül is. A szolgáltatásaink belátható időn belüli külföldre vitele számomra nagyon fontos szakmai mérföldkő. Továbbá, ugyancsak célunk, hogy kicsit jobban megismertessük a Forest-Vill Kft. tevékenységét a nyilvánossággal, hiszen bár rendkívül fontos a munkánk – közvetetten mi is felelünk a megfelelő áramellátásért –, a többség számára rejtetten dolgozunk.

– Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– Három olyan ember volt eddigi karrierem során, akit mindenképpen ide kell sorolnom. Az első ilyen személy a középiskolai tanárom volt – Lakatos Ferenc –, tőle emberileg és szakmailag is nagyon sokat tanultam, később pedig lett egy mentorom Hónig Ernő, akitől nagyon sok mindent sajátítottam el a szakmánkról, de az is neki köszönhető, hogy megragadtam ebben a szakmában. A harmadik ilyen személy egy korábbi felettesem volt, Schachinger Tamás, tőle a rendszerszemléletet és folyamatszemléletet tanultam. Úgy gondolom, hogy mindhárman sokat tettek azért, hogy mára az a vezető válhasson belőlem, aki szakértelmével támogatni tudja a Forest-Vill Kft. építkezését.

– Mivel motiválja a kollégáit, társait?

– Igyekszem egyértelmű és mérhető, illetve lehetőség szerint motiváló feladatokat bízni a kollégáimra, természetesen mindenkinek az egyéni képességeinek, készségeinek figyelembe vétele mellett, így mindig jól követhető az előrehaladás. Ha pedig esetleg egy-egy feladattal, projekttel elakadnak, akkor mindent megteszek, hogy a folytatás elé gördülő akadályt elhárítsuk, annak érdekében, hogy a kollégák is átélhessék a sikeres feladatmegoldás, valamint a szakmai előrelépés okozta örömöt. Fontos szempont ugyanakkor az is, hogy a munkatársak személyes karriercéljait megfelelően hangoljuk össze a vállalati célokkal, mert ez biztosítja, hogy a kollégák jövőképpel rendelkezzenek és örömmel dolgozzanak.

– Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– Egyfajta hobbiként jelenleg is szívesen foglalkozom kisebb asztalos munkákkal. Nagyon szeretem a fa illatát, szeretek fával dolgozni és látni, hogy újjászületik a kezeim között. Elképzelhetőnek tartom, hogy ha a karrierem az elején más irányt vesz, és nem a mostani utamat járom be, akkor kétkezi asztalosként tevékenykednék ma.

– Hogyan építi üzleti kapcsolatait?

– Azért nehéz erre egzakt választ adni, mert mindig helyzetfüggő, hogy mikor, milyen stratégia a célravezető. Nálunk, a Forest-Vill Kft.-nél ismeretség és ajánlás révén, valamint a potenciális partnerek proaktív megkeresésével is sikeresen fejleszthető a kapcsolati háló. Hiszek az együttműködések erejében, a felek érdekeinek összehangolása sokat segít az üzleti kapcsolatok építésében és fenntartásában.

– Mire sajnálja az idejét?

– Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ritkán foglalkozom olyasmivel, amire sajnálom az időt. Olyan dolgokkal szeretek foglalkozni, amelyek érdekesek számomra. Vannak olyan vállalatvezetők, akik számára a meetingek vagy éppen az adminisztrációs feladatok terhesek, én azonban inkább egy adott cél eléréséhez szükséges részfeladatként tekintek ezekre, így adaptív módon, könnyebben végzem el őket.

– Mivel lehet felbosszantani?

– A demagógiával. Nagyon könnyen ki tud hozni a nyugalmamból.

– Milyen önkéntes munkát vállalna?

– Olyan jellegű tevékenységet tudnék elképzelni magamnak, ami valamiféle kétkezi munkát igényel. Ilyen lehet többek között például játszóterek karbantartása. A lényeg számomra az, hogy látható, kézzel fogható eredménye legyen a segítségnek.

– Mire nem sajnálja a pénzt?

– A gyermekeim oktatása és hobbijai mindenképpen ide tartoznak, de szívesen áldozok a gasztronómiára, valamint könyvekre is.

– Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– Sok hobbival rendelkezem – az imént említett asztalosság is ide tartozik, de az olvasás is kedvelt szabadidős tevékenységem. Ugyanakkor a gyengéim közé tartozik a túrázás is, szívesen járok ki a természetbe. Ehhez kapcsolódik egy másik kedvenc időtöltésem, a természetfotózás – ezen belül pedig leginkább a madarak fotózása, ami a kikapcsolódásnak számomra az egyik legpihentetőbb módja.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2024. 10. 03., 15:55
Több mint 900 jelölést mérlegelve választották ki azt a 30 művészt, sportolót, újságírót, oktatót és tudóst, akik közül tízen vehetik majd át a Prima Primissimákat és húszan a Primákat megillető kisplasztikát és az idén jelentősen megemelt pénzdíjat december 6-án a Művészetek Palotájában.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Bár a neobankok és a nemzetközi trendek azt erősítik, hogy a mikro-, kis- és középvállalkozások vezetői ne pénzügyi operatív teendőkbe öljék a drága idejüket ahelyett, amihez igazán értenek, az ehhez szükség digitális megoldások hazánkban még nem vagy csak ritkán hozzáférhetőek. Lemák Gábor, a FinTechShow-t szervező FinTech Group társalapítója ezért tartja fontosnak, hogy a rendezvényükön megvizsgálhatják: ki, hogyan és mit tehet azért, hogy a mikrovállalkozások és kkv-k pénzügyei sokkal egyszerűbben intézhetőek legyenek. Rá is mutatott néhány olyan digitális gyakorlatra, ami kellően jövőbe mutató ahhoz, hogy a hazai vállalkozások is alkalmazzák végre.
A vendéglátóipari vezetők részéről a feladatok delegálásának hiánya az egyik legsúlyosabb probléma, ami miatt nehezen áll talpra az ágazat a COVID utáni években. Továbbra is érezteti hatását, hogy a pandémia szétverte a jól kialakult szakmai közösségeket, a vendéglátósok már nem vagy alig járnak össze eszmecserére és a tudás átadására, amiből pedig kölcsönösen, mindenki profitálhatna. Persze erre a helyzetre is van megoldás: hozzá kell látni a céges mikroközösségek, aztán a nagyobb együttműködések felépítéséhez – osztotta meg a BizniszPlusz csatornával Gréczi Szilárd, a Skill Trade operatív és projektmenedzsere.
A legtöbb munkavállaló nem díjazná, ha a home office határait szűkebbre szabná a munkahelyük, de a felük csak emiatt azért nem mondana fel – legalábbis rögtön. A cégek nem kapkodnak a keretek módosításával, amit valószínűleg jól tesznek, pedig az alkalmazottakat aligha érné váratlanul. Milyen arányban morzsolódnának le a dolgozók a távmunka elvételével? Milyen előnyeit és hátrányait érzik a pandémiából örökölt gyakorlatnak napjainkban? A Profession.hu felmérte, Dencső Blanka piackutatási és üzletfejlesztési szakértő pedig összefoglalta, mire érdemes számítani home office fronton a közeljövőben.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS