2024-ben is módosultak a kötelező jótállás szabályai

2024. 07. 16., 12:40

2024 tavaszán és nyár elején ismét változások történtek a kötelező jótállás szabályaiban. Módosultak a jótállási idők és a kötelező jótállás egyéb szabályai is. A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.

Változott a kötelező jótállás ideje

Az egyik legfontosabb változás a kötelező jótállás szabályaiban a jótállási idők változása. Korábban három kategória létezett a termék vételárától függően. 2024. májusától megszűnt az 1 éves kötelező jótállási időt előíró kategória, amely a 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó termékekre vonatkozott. Ez a változás a fogyasztóknak kedvező.

Ezentúl a legrövidebb kötelező jótállási idő 2 év. Ez a 10 000 forintot elérő, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási árú termékekre vonatkozik. A 250 000 forintnál drágább termékeknél megmaradt a 3 éves kötelező jótállási idő.

A kötelező jótállás termékkörének pontosítása

A jogszabályváltozás következtében módosításra került azoknak a termékeknek a köre, amelyekre a kereskedők kötelesek jótállást biztosítani a fogyasztóknak. A módosítást követően külön kormányrendelet sorolja fel azokat a termékcsoportokat, termékeket, amelyekre legalább 10 000 forint eladási ár esetén kötelező jótállás vonatkozik.  

A módosítás egyrészt a már eddig is kötelező jótállás alá eső termékcsoportokat érintette. Több termékcsoport esetén a kötelező garancia alá eső termékek példálózó felsorolásába bekerültek olyan termékek is, amelyek eddig nevesítve nem szerepeltek. Például a villamos energiával működtetett konyhai kisgépek felsorolásában korábban nem szerepelt nevesítve a kávédaráló, a turmixgép, a tejhabosító. Az egészségmegőrző és gyógyászati termékek között korábban nem szerepelt nevesítve az elektromos fogkefe. Ezek, és még további termékek kifejezetten felsorolásra kerültek a kötelező jótállással érintett termékek között.

Újabb termékeknél kötelező a garancia, míg van, aminél már nem

Volt olyan változás is, amely bővítette a kötelező jótállásos termékek körét.
– Új termékkategóriaként jelent meg a kedvtelésből tartott állatok villamos energiával működtetett felszerelése. Különösen például az etető, itató, szőrnyírógép, nyakörv, ajtó, nyomkövető, alomtálca.
– A módosítást követően kiterjed a kötelező jótállás minden villamos energiával működtetett 10 000 forintnál drágább játékra, míg korábban csak a játék hoverboard, a játék elektromos roller, és a játék drón tartozott kötelező jótállás alá.
– Megszűnt a jogszabályon alapuló jótállási kötelezettség a nemes és félnemes szőrmésbőrből készült szőrmeruházati termékek esetén.

A jótállási jegyet érintő változások

A jogszabálymódosítás pontosította a jótállási jegy átadására vonatkozó szabályokat. A jótállási jegyet a módosítás alapján fogyasztási cikkel együtt vagy - távollévők között kötött szerződés esetén - legkésőbb a fogyasztási cikk átadását vagy üzembe helyezését követő napon kell a fogyasztó rendelkezésére bocsátani.

A korábbi szabályok a jótállási jegy elektronikus formában való átadását minden esetben lehetővé tették. Az új szabályok alapján a módosítást követően a vállalkozásnak csak távollévők közötti szerződés esetén van lehetősége arra, hogy elektronikus úton küldje meg a jótállási jegyet. Például internetes vásárlás, telefonos megrendelés esetén elektronikusan is küldhető a jótállási jegy.

Ha az elektronikus jótállási jegyet a vállalkozás nem közvetlen megküldéssel (pl. e-mailhez csatoltan) adja át a fogyasztónak, hanem annak letöltését teszi lehetővé, akkor biztosítania kell, hogy a jótállási jegy a jótállási idő végéig bármikor letölthető legyen.

Az elektronikus formában átadott jótállási jegyen már nem kell szerepelnie a kiállító elektronikus aláírásának. Ez egyszerűsíti a vállalkozások számára a jótállási jegyek elektronikus küldését.

Újabb javítás helyett csere vagy pénzvisszatérítés

Továbbra is érvényes az a szabály, hogy ha a jótállási időtartam alatt a fogyasztási cikk 3 alkalommal történő kijavítást követően ismét meghibásodik, a vállalkozás köteles a fogyasztási cikket 8 napon belül kicserélni. Ettől csak a fogyasztó kérésére lehet eltérni.

Ha a kicserélésre nincs lehetőség, akkor a vételárat 8 napon belül vissza kell téríteni a fogyasztónak. A vételár visszatérítésénél elsődlegesen a jótállási jegyen kötelezően feltüntetendő vételár összegét kell figyelembe venni. Ennek hiányában pedig a fogyasztó által bemutatott, a termék ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton feltüntetett árat kell visszatéríteni.

dr. Szabó Gergely
ügyvéd, irodavezető partner
Kocsis és Szabó Ügyvédi Iroda

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 11. 10., 13:20
A stabil diplomáciai kapcsolatok kézzelfogható gazdasági előnyökhöz vezetnek, és tovább bővültek a két ország üzleti együttműködésének kulcsfontosságú területei – értékelte Joó István kormánybiztos az előző héten zajlott magyar-amerikai csúcstalálkozó eredményeit.
2025. 11. 09., 17:55
Az elmúlt hónapokban folyamatosan emelgették a személyi kölcsönöknél igényelhető összeg maximumait a bankok, így ma már öt szolgáltatónál is 15 millió forintnál húzódik a felső határ – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A limitek emelése nyomán a személyi kölcsön egyre többször lehet valós alternatíva a szabad felhasználású jelzáloghitelekkel szemben, bár utóbbiaknál sok esetben több tízmilliós összeget igényelnek az ügyfelek.

  Rovathírek: HIPA

A stabil diplomáciai kapcsolatok kézzelfogható gazdasági előnyökhöz vezetnek, és tovább bővültek a két ország üzleti együttműködésének kulcsfontosságú területei – értékelte Joó István kormánybiztos az előző héten zajlott magyar-amerikai csúcstalálkozó eredményeit.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.
Tudatos otthonteremtési stratégia újabb állomásának tartja a jelentős kamatkedvezménnyel igényelhető Otthon Start bevezetését a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Panyi Miklós az „albérletből otthonba logika” mentén ajánlja a hitellehetőség kihasználását, és hangsúlyozza: olyan albérletárak alakultak ki, hogy a 3 százalékos kölcsön érdemi segítség, hiszen a fiatalok a lakhatás finanszírozása helyett ugyanannyiért, vagy kevesebbért kezdhetik el kifizetni a saját otthonukat. A politikus úgy látja, a program serkenti az új lakások építését is, ami közép-hosszútávon egyensúlyba hozhatja az ingatlanárak emelkedését.
2025. 10. 05., 22:05
epizód: 2025 / 20   |   hossz: 36:31
Az ingatlan.com mérései szerint az albérletszezon első hónapjában lassult a drágulás: országosan 1,1, Budapesten csak 0,7 százalékkal nőttek az árak, éves szinten pedig 7,5, illetve 7,2 százalékos az emelkedés. A kínálat négyéves csúcson van (több mint 18 ezer kiadó ingatlannal), ami egyre erősebb versenyhelyzetet teremt a bérbeadók között. A fővárosban több kerületben csökkentek az albérletárak, vidéken pedig stagnálás, kisebb visszaesés, illetve felzárkózás is tapasztalható. A portál vezető gazdasági szakértője, Balogh László ebben az epizódban elárulja, hogy ez a jelenség hogyan áll összefüggésben az Otthon Start programmal, és milyen tendenciák jellemzik az átalakuló albérletpiacot.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS