A Fővárosi Főügyészség vádat emelt annak a budapesti bűnszervezetnek a tagjaival és a hozzájuk kapcsolódó további elkövetőkkel szemben, amely 2017. és 2020. között fiktív számlázási lánc keretében összesen 5,7 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek.
A vádirat lényege szerint egy, a negyvenes éveiben járó férfi ügyvezetője volt egy cégnek, amely aranyárut szerzett be, és azt beolvasztást, vegyi tisztítást és tömbösítést követően belföldön értékesített- olvasható a Fővárosi Főügyészség közleményében. A férfi a cége alá egy többszintű számlázási láncolatot szervezett, amelynek kizárólagos célja az volt, hogy azt a látszatot keltse, hogy az aranyárut a cég belföldön szerezte be, így erre hivatkozva az áfafizetési kötelezettséget – jogosulatlanul – csökkentse.
A férfi egyrészt közvetlenül irányította a számlázási láncolatot, az abban részt vevő személyek tevékenységét és a valós gazdasági események színlelése céljából végrehajtott pénzügyi tranzakciókat, másrészt arra az elkövetésbe beszervezett fián és további bűntársain keresztül is ráhatása volt. A számlázási láncolatba bevont – időszakosan párhuzamosan is működő, illetve néhány havonta változtatott – gazdasági társaságok valójában nem kereskedtek arannyal, szerepük csak a számlakiállításra korlátozódott. Ezek a cégek áfa bevallásokat egyáltalán nem, vagy csak adóminimalizáló tartalommal nyújtottak be, így végső soron a felmerülő adóterhet senki nem fizette meg, a magyar állami költségvetés ettől a bevételtől elesett.
A valós kereskedés látszatának fenntartása érdekében a számlák ellenértékeit egyes cégek között az elkövetők átutalták, azokat azonban az ezzel a feladattal megbízott személyek készpénzben felvették, és az összegeket visszajuttatták a bűnszervezet vezetőjéhez. Az elkövetői kör a cégekhez papíron nem köthető „titkos” irodát is fenntartott.
A bűnszervezet 2017–2020. között összesen több mint 5,7 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.
A Fővárosi Főügyészség az ügyben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt összesen 22 személlyel szemben emelt vádat, 16 vádlottal szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását, több vádlottal szemben pedig vagyonelkobzást is indítványozott a vádiratban.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal ügyhöz kapcsolódó korábbi közleménye, az eljárás kezdeti szakaszában készített videóval ezen a linken érhető el.
A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.
Lezárultak a Paks II. Atomerőmű résfalazási munkálatai. A terület előkészítése folytatódik, jelenleg a talajszilárdítást végzik az építési területen.