Közel 1 milliárd forintos hűtlen kezelés miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség

2024. 09. 18., 20:18

A Főváros Főügyészség börtönbüntetést indítványozott 4 személlyel szemben, akik védjegyek – értéken aluli, így a tulajdonos cégnek vagyoni hátrányt okozó – megszerzésében működtek közre.

A vádirat lényege szerint egy 43 éves férfi minősített többségű befolyást szerzett egy gyógykészítmények forgalmazásával foglalkozó cégben, amelyben hozzátartozója volt a cég legfőbb képviselője. A férfi elhatározta, hogy átveszi a társaság irányítását és a cég tulajdonát képező védjegyek felett is rendelkezést szerez. Mindezt anélkül, hogy ehhez kapcsolódóan tényleges fizetési kötelezettsége keletkezne. A vádlott elérte, hogy őt válasszák meg új vezetőnek, és bizalmi embereiből – 2 másik vádlottból – pedig könyvvizsgáló és igazgatósági tag lett. A könyvvizsgáló a védjegyek értékét – a férfi elvárásának is megfelelően – 50 millió forintban határozta meg, amely megfelelt egy, a férfi által a cégnek korábban nyújtott – saját érdekeit is szolgáló – tagi kölcsön értékének.

A férfi 2017-ben megszerezte a védjegyek nagy részét, azzal, hogy az ügylet pénzmozgással nem járt, hanem az átruházásra a tagi kölcsönből fakadó tartozás részbeni ellentételezéseként került sor. A férfi vállalta, hogy 15 évig kizárólagos hasznosítási jogot biztosít az átruházónak, a 15 év leteltével viszont az átruházónak valamennyi joga megszűnik, és a védjegyekkel az átvevő szabadon rendelkezik. A vádlott a védjegyeket még az adásvételek napján három kiskorú gyermekének ajándékozta. A fennmaradt védjegyeket a férfi érdekeltségi körébe tartozó cégeknek adták el, ezek esetében is tényleges pénzmozgás nélkül – derül ki a Fővárosi Főügyészség közleményéből.

A védjegytulajdonos cég érdekét semmilyen módon nem szolgálta, hogy a saját maga által kidolgozott, jövedelemnövelő szellemi termékei kikerüljenek a társaság tulajdonából úgy, hogy hosszabb távon – az adásvételi szerződésekben meghatározott 15 évet meghaladóan – a használat joga sem biztosított.

A férfi a vagyonkezelői kötelezettségét a leírtakkal megszegte, ezzel 985.000.000 forint vagyoni hátrányt okozott, amely nem térült meg. Ennek okozásában a könyvvizsgáló, a frissen kinevezett bizalmi igazgatóság tag és egy korábbi bizalmi igazgatósági tag is részt vett meghatározott mértékben.

A Fővárosi Főügyészség 3 vádlottat szemben – kettejük esetében társtettesként, egyiküknél bűnsegédként elkövetett – különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó folytatólagosan hűtlen kezelés bűntettével, negyedik társukat különösen nagy vagyoni hátrányt okozó társtettesként elkövetett hűtlen kezelés bűntettével vádolja a Fővárosi Törvényszék előtt.

A főügyészség a férfival szemben végrehajtandó börtönbüntetés és pénzbüntetésre ítélést és cégvezetéstől eltiltást, társaival szemben szintén végrehajtandó börtönbüntetést és cégvezetéstől, illetve egy terheltnél könyvvizsgálói foglalkozástól eltiltást indítványozott.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 07. 10., 17:10
2025. júniusban nemcsak az elektromos és hibrid hajtásláncú használt autók iránt nőtt dinamikusan az érdeklődés, de a korábban csak stagnáló hagyományos (benzin, dízel) hajtású autók is újra szárnyra kaptak – derül ki a Használtautó.hu adataiból.
2025. 07. 09., 11:40
„A mesterséges intelligenciát elsősorban az emberi munkaerő tehermentesítésére használják a HR területén is, az pedig hasonlóan dolgozik az előszűrésnél, mint általában egy szakember: kulcssavakat keres, és a megadott kritériumoknak való megfelelést figyeli.”
2025-07-10 18:25:00
Az előző hónaphoz képest 0,3 százalékkal csökkent, az egy évvel korábbit azonban így is meghaladta 1,1 százalékkal a szolgáltatások volumene az Európai Unióban 2025 áprilisában – tájékoztatott az Eurostat.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Donald Trump kriptoüzlete – és a piachoz kötődő szabályozó tevékenysége – miatt világszerte egyre nagyobb figyelem irányul a digitális valutákra. Mivel a téma egy 2025. július 1-jével érvénybe lépett kriptopiaci törvény miatt itthon is forró, megkértük Kalocsai Kornélt, a Blockchain Magyarország Egyesület alapító-elnökét, hogy segítsen tisztán látni, egyrészt az amerikai elnök által előidézett változásokkal, másrészt azzal kapcsolatban, hogy a kriptopiacot hogyan kellene mindenki javára megtisztítani. A blockchain és kripto szakértő-tanácsadó a leggyakrabban előforduló buktatókra és csalásokra is felhívta a figyelmet.
Érdekes ingatlanpiaci helyzetet teremt a helyi önazonosság védelméről szóló törvény, amely júliustól már hatályba is lép. Sokan gondolják, hogy önmagában a létezése befolyásolhatja az árakat, de ez szinte kizárólag az önkormányzatokon múlik. Bár Szegő Péterrel még a parlamenti szavazás előtt beszélgettünk a témáról, a Duna House PR és elemzési szakértőjeként átfogó képet tudott adni róla, hogy mi történik lokálisan és országosan a jogszabály bevezetése után.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közölte: sajnálattal veszi tudomásul, hogy a kormány szakmai egyeztetés nélkül hosszabbította meg a hatósági árak rendszerét, hiszen ezzel a szőnyeg alá söpörték a gazdaságban lappangó feszültségeket, amelyek így csak tovább gyűlnek és mindenképpen felszínre kerülnek. Az árrésstop legnagyobb vesztesei éppen a kisboltok lesznek, hiszen lemaradnak az árversenyben a multikkal szemben – vezeti le ebben az epizódban Kozák Tamás. Az OKSZ főtitkára azt is elmagyarázza, miért nincs rendjén az elmaradt egyeztetés és felvázolja a szövetség szakpolitikai javaslatait, amelyek viszont gyógyírt jelentenének – árrésstop helyett.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS