2020. május 11. – Információk, hírek vállalkozóknak

2020. 05. 11., 08:35

Az Üzletem.hu összefoglalója.

Fokozatosan újranyitja kapuit az ország

  • Lassan visszatérni látszik az élet, enyhítések tapasztalhatók a vírus miatt bevezetett korlátozó intézkedésekben és szabályokban, a kormány fokozatosan megnyitja határait a külföldiek előtt is.

Krisán László a vállalkozók támogatásáról is beszélt a Bizalmi Kör Vezetői Klubjában

  • Krisán Lászlót, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatóját kérdezte péntek délelőtt Gangel Péter a Bizalmi Kör Vezetői Klubjában.

Négy hónappal később is elég benyújtani a beszámolót, bevallani és befizetni a társasági adót

  • A veszélyhelyzet egyik legnagyobb adókönnyítése szerint a beszámolót és az ahhoz kapcsolódó éves bevallásokat elegendő szeptember 30-ig elkészíteni és beküldeni, sőt az adót is eddig az időpontig kell megfizetni.

2,4 százalékkal nőttek az árak áprilisban

  • 2020. áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 2,4 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

Nagyot estek a fővárosi lakásárak áprilisban

  • Az év első három hónapjához viszonyítva áprilisban átlagosan 12 százalékkal estek Budapesten az új lakások árai az Otthon Centrum adatai szerint.

Bővült a kínálat hazai zöldségekből

  • Nagy mennyiségben megjelent már az áruházak polcain a hazai üvegházi paradicsom, paprika, kígyóuborka, retek, újhagyma, saláták és káposztaféle – tájékoztatott a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke.

Folytatódik a 3 hektár alatti területű állami földek értékesítése

  • Az Agrárminisztérium továbbra is elkötelezett az osztatlan közös földtulajdon felszámolásában, ennek érdekében május 11-én folytatódik a 3 hektár alatti területű állami földek értékesítése – közölte Nagy István tárcavezető. Az agrártárca programjának második szakaszában a több mint 9000 ingatlanra bárki tehet vételi ajánlatot elektronikus úton június 8-áig.

„Ezen a nyáron nem tudjuk hogyan, hova és egyáltalán lehet-e külföldre utazni”

  • Befejezi működését a Robinson Tours utazási iroda, a 25 éve a piacon lévő, 80 alkalmazottat foglalkoztató iroda a honlapján jelentette be, hogy a járvány miatt „leteszi a lantot”.

Miként fog hatni a koronavírus által generált helyzet a tréning iparágra?

  • A koronavírus által generált krízishelyzet hatására a tréning iparnak korábban nem tapasztalt kihívásokkal kell szembenéznie. A Games for Business csapata különböző témákban jártas szakértőket kért fel arra, hogy osszák meg tapasztalataikat és nézeteiket a jelenleg kialakuló trendek kapcsán.

64 ezer végzős középiskolás érettségizik nappali rendszerben

  • A 2019/2020-as tanévben 64 ezren tanulnak nappali rendszer szerint a gimnáziumok és szakgimnáziumok végzős 12., illetve a szakközépiskolák érettségi vizsgára felkészítő 13. évfolyamain – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

Ez tűnt el a romániai boltokból a felvásárlási láz miatt

  • Felpörgette márciusban a fogyasztást a koronavírus-járvány és az amiatt bevezetett szükségállapot Romániában. Megugrott az élelmiszerek iránti kereslet, a nem élelmiszer jellegű termékek viszont kevésbé voltak népszerűek.

Ennyit kell fizetniük az étkezésért a hatósági karanténban lévőknek Szlovákiában

  • Csak az ellátásért fizetnek a hatósági karanténközpontokban elhelyezett állampolgárok Szlovákiában, a szállásköltségeket az állam állja.
Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 09. 26., 09:26
Siker volt megnyerni az első nagy ügyfeleket, a nagyobb, hosszú távú tendereket, a hazai és külföldi díjakat. A legnagyobb siker mégis az, hogy a mindennapokban azzal foglalkozhatok, ami érdekel és amit szeretek – mondta az Üzletemnek Mezei Georgina, a Morselli Employer Branding Ügynökség társalapító ügyvezetője.
2023-09-27 11:20:00
2023 augusztusában az előző hónaphoz képest országos átlagban 0,8 százalékkal emelkedtek a lakbérek, így 12 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Budapesten a havi drágulás „mindössze” 0,3 százalékos volt – derül ki a KSH–ingatlan.com-lakbérindex legfrissebb adataiból.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS