„Ezen a nyáron nem tudjuk hogyan, hova és egyáltalán lehet-e külföldre utazni”

2020. 05. 09., 19:00

Befejezi működését a Robinson Tours utazási iroda, a 25 éve a piacon lévő, 80 alkalmazottat foglalkoztató iroda a honlapján jelentette be, hogy a járvány miatt „leteszi a lantot”.

25 év és több százezer kiszolgált vendég után lezárnak egy korszakot, miután a koronavírus-járvány miatt eddig még nem tapasztalt utazási, és egyéb korlátozások léptek világszerte életbe. Határokat zártak le, leállt a légi forgalom, bezártak a szállodák, éttermek, múzeumok és a hétköznapi élet is korlátok közé szorult.

„Több hónapra leállt az üzleti élet sok gazdasági szektorban, elsőként a turizmusban, teljesen lenullázva a bevételi oldalt” - írták. Az utasoknak az út lemondása esetén 14 napon belül kell visszakapniuk a befizetett összeget. Ezt idáig minden esetben betartotta az iroda, így volt ez 2020 januárjában is, amikor több száz utas előlegét kellett visszafizetniük hainani járataik törlései miatt.

Azonban a mostani, nagy mennyiségű lemondott út mellett, az új utak foglalásának elmaradása példátlan esemény. „Kilátástalan és tervezhetetlen a jelenlegi helyzet rendeződésének időpontja, ezért szerintünk ugyancsak egy felelős döntés részünkről, hogy leállunk. Felelősen kimondjuk, hogy ezen a nyáron nem tudjuk hogyan, hova és egyáltalán lehet-e majd külföldre utazni.”

A cég vagyoni biztosítása 380 millió forintra szól, ami teljes mértékben fedezi az utasoknak visszajáró összegeket.

A társaság hangsúlyozta: a Robinson Tours szervezésében egy utas sem tartózkodik külföldön. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-01 14:10:00
Az Európai Unió Tanácsának elnöksége és az Európai Parlament tárgyalói ideiglenes megállapodásra jutottak a digitális elemeket tartalmazó termékekre vonatkozó kiberbiztonsági követelményekről szóló jogszabályjavaslatról, amelynek célja annak szavatolása, hogy a forgalomba hozott termékek, például a csatlakoztatott otthoni kamerák, hűtőszekrények, televíziók és játékok biztonságosak legyenek.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS