Nagyot estek a fővárosi lakásárak áprilisban

2020. 05. 08., 16:45

Az év első három hónapjához viszonyítva áprilisban átlagosan 12 százalékkal estek Budapesten az új lakások árai az Otthon Centrum adatai szerint.

Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője elmondta: Budapesten elsősorban a belvárosi és a külső kerületekben lévő lakások ára csökkent, így még a szegmens legkedveltebb területének számító XIII. kerületben is 5 százalékkal olcsóbban kínáltak egy négyzetmétert áprilisban, mint az első negyedévben. A fővároson kívül nem volt árcsökkenés, sőt a nagyobb városokban az árak 5-20 százalékkal még nőttek is a járvány megjelenése előtti időszakhoz képest – tette hozzá a szakember, aki ugyanakkor megjegyezte, hogy vidéken jóval kevesebb újépítésű lakást értékesített az Otthon Centrum hálózata.

A panel lakások árai országos átlagban 3 százalékkal estek áprilisban az első negyedévhez képest. Soóki-Tóth Gábor elmondta, hogy a főváros kifejezetten népszerű (III., IV. és XIII.) kerületeiben csak 3 százalékkal csökkentek az árak, a kevésbé kedvelt külső pesti részeken viszont még a 10 százalékos árvesztés sem volt ritka.

Az Otthon Centrum adatai szerint Budán és a belső kerületekben átlagosan 600 ezer forintos négyzetméterár volt jellemző, a külső pesti kerületekben már ennél alacsonyabb, 500 ezer forint fajlagos ár volt az irányadó az utóbbi hetekben. A megyei jogú városokban az átlagos négyzetméterár nagyjából a pesti belvárosi árak fele, 300 ezer forint volt.

Az első negyedév kontra április összevetés csak a családi házaknál nem hozott árváltozást: országos átlagban ugyanazok az összegek voltak az irányadók a negyedik hónapban, mint az első negyedévben.

A fővárosban a drágább budai oldalon 10 százalékkal emelkedtek, a pesti oldalon ellenben 8 százalékkal csökkentek a négyzetméterárak. A megyei jogú városok többségére is érvényes ez a vegyes kép: a legnagyobb városokban az átlagárak 5 százalékkal nőttek, míg a kisebb megyeközpontokban ugyanennyivel csökkentek.

Az elemzési vezető szerint a családi házak lakásokhoz viszonyított értékállóságában nagy szerepet játszott, hogy a kijárási korlátozások miatt a kerttel rendelkező ingatlanok felértékelődtek. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS