Fokozatosan újranyitja kapuit az ország

2020. 05. 10., 17:45

Lassan visszatérni látszik az élet, enyhítések tapasztalhatók a vírus miatt bevezetett korlátozó intézkedésekben és szabályokban, a kormány fokozatosan megnyitja határait a külföldiek előtt is.

Májustól meghatározott feltételek mellett a személyforgalomban szigorúan üzleti célból korlátozás nélkül beléphetnek az országba bizonyos országok állampolgárai. Ezzel párhuzamosan május folyamán a külföldön működő magyar konzulátusok is megnyitják kapuikat és teszik ismét elérhetővé egyre több szolgáltatásukat.

Kiegészült azoknak a külföldi állampolgároknak a köre, akik számára engedélyezett az országba lépés. Eddig az Európai Gazdasági Térség (EGT) azon tagállamainak állampolgárai utazhattak be hazánkba, akik Magyarországon állandó tartózkodási jogosultsággal és állandó tartózkodási kártyával rendelkeznek.

„Rajtuk kívül mostantól Csehország, Lengyelország, a Koreai Köztársaság, Németország, Ausztria és Szlovákia állampolgárai, ezen országok területéről beléphetnek Magyarországra kapcsolt vállalkozások közötti üzleti célú utazás esetén” – mondta Baranyi Gábor, a Deloitte adóosztályának igazgatója.

Minden más esetben továbbra is fennáll az egyéni elbírálás alapját képező méltányossági kérelem benyújtásának lehetősége.

Magyarország külképviseletein is hamarosan újra elérhető lesz számos, korábban felfüggesztett szolgáltatás. A konzulátusokon intézhető ügyek várhatóan május 11-től lesznek újból igénybe vehetőek az adott ország járványügyi helyzetétől függően. A részletekről a konzulátusok honlapján lehet érdeklődni.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.
Tudatos otthonteremtési stratégia újabb állomásának tartja a jelentős kamatkedvezménnyel igényelhető Otthon Start bevezetését a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Panyi Miklós az „albérletből otthonba logika” mentén ajánlja a hitellehetőség kihasználását, és hangsúlyozza: olyan albérletárak alakultak ki, hogy a 3 százalékos kölcsön érdemi segítség, hiszen a fiatalok a lakhatás finanszírozása helyett ugyanannyiért, vagy kevesebbért kezdhetik el kifizetni a saját otthonukat. A politikus úgy látja, a program serkenti az új lakások építését is, ami közép-hosszútávon egyensúlyba hozhatja az ingatlanárak emelkedését.
2025. 10. 05., 22:05
epizód: 2025 / 20   |   hossz: 36:31
Az ingatlan.com mérései szerint az albérletszezon első hónapjában lassult a drágulás: országosan 1,1, Budapesten csak 0,7 százalékkal nőttek az árak, éves szinten pedig 7,5, illetve 7,2 százalékos az emelkedés. A kínálat négyéves csúcson van (több mint 18 ezer kiadó ingatlannal), ami egyre erősebb versenyhelyzetet teremt a bérbeadók között. A fővárosban több kerületben csökkentek az albérletárak, vidéken pedig stagnálás, kisebb visszaesés, illetve felzárkózás is tapasztalható. A portál vezető gazdasági szakértője, Balogh László ebben az epizódban elárulja, hogy ez a jelenség hogyan áll összefüggésben az Otthon Start programmal, és milyen tendenciák jellemzik az átalakuló albérletpiacot.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS