Meghozta az utazási kedvet az „országos téli szünet”

2025. 01. 25., 11:10

2024 decemberében mintegy 250 ezerrel több magyar döntött külföldi utazás mellett, mint egy évvel korábban – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.

2024. decemberben a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről 212 ezer magyar utazott külföldre, amely 19 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A legtöbb magyar London, Isztanbul, Dubai, Milánó és Róma reptereire utazott. A legnagyobb keresletnövekedés azonban olyan népszerű, főként mediterrán üdülőhelyekhez köthető, mint Valencia (228 százalék), Malaga (45 százalék), Málta (35 százalék), Abu-Dzabi (30 százalék), Tenerife (28 százalék), Nizza (24 százalék), Athén (19 százalék) vagy Bari (16 százalék).

A repülővel elutazók mellett jelentősen nőtt a szomszédos országokba autóval kiutazó magyarok száma is. 2024 decemberében mintegy 107 ezerrel (5,4 százalékkal) több magyar rendszámú kilépő autót regisztráltak a határátkelőknél, mint egy évvel korábban. A legnagyobb forgalomnövekedés Ausztria (+28 ezer) és Szlovákia (+73 ezer) irányába történt. Autónként átlagosan 2 utas hagyta el az országot, összességében így 215 ezerrel többen utaztak decemberben külföldre gépjárművel Magyarországról. (NGM)

„A kormány a családok pihenését támogatva úgy döntött, hogy 2024 végén egybefüggő, 6 napos pihenőidőszakot biztosít számukra. A magyarok a karácsonyi pihenőidőszakot kihasználva soha nem látott számban utaztak külföldre” – magyarázza a rekordokat a Nemzetgazdasági Minisztérium „Töretlen a fogyasztói bizalom erősödése” című közleménye.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 01. 13., 17:05
A 2025. évi jelentős bővülés úgy ment végbe, hogy közben 2025 utolsó negyedévében az ingatlanpiacon már árkorrekció és mérsékeltebb forgalom volt tapasztalható – ez a kettősség új szakaszba lépő piacot jelez a Credipass szakértői szerint.
2026-01-12 18:20:00
A Széchenyi Terv Plusz keretében megjelent „KKV Technológia Plusz Hitelprogram” című (GINOP Plusz-1.4.3-24) felhívás „B” hitelcélja esetében a beérkezett hitelkérelmek forrásigénye meghaladta a rendelkezésre álló keretet, támogatási kérelmeket január 15-ig lehet benyújtani – tájékoztatott a kormány a hivatalos pályázati portálon.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Elképesztően lendületes éven van túl a magyar ingatlanpiac. 2025-ben több felvonásban is jelentős hatások érték – főleg az állami beavatkozások következtében –, és ezeknek a folyamatoknak ugyanúgy megvannak a nyertesei, mint a vesztesei. Szegő Péter, a DH vezető elemzője elmondta, milyen előnyökre, kockázatokra és dinamikára számít 2026-ban, amikor a várakozások szerint a drágulás sem lesz olyan mértékű, mint a tavalyi, jelentős túlárazásokat eredményező csúcsidőszakokban. A szakértő kitér arra is, hogy hosszabb távon milyen változásokat jelenthetnek az új lakásépítések és szerinte mely társadalmi csoportok lesznek a piac motorjai.
A roma fiatalok továbbtanulási és munkavállalási esélyei továbbra is jelentősen elmaradnak az átlagtól – hívja fel a figyelmet a 15 éves HBLF-Romaster Alapítvány. A szegregátumokban élők gyakran alapvető tanulási feltételek nélkül nőnek fel, az iskolarendszer pedig sok esetben nem tudja kezelni a hátrányokat. Az EU és a KSH adatai szerint magas a szegregáció, a korai iskolaelhagyás és az alacsony végzettség aránya a roma fiatalok között, ami rontja a foglalkoztatottságot. Makádi Zsófia, az alapítvány ügyvezető igazgatója segít megérteni az okokat és elmondja, mekkora segítség lehet a jól célzott közösségi, ösztöndíj- és mentorprogram a helyzet hosszútávú rendezésében.
Új iparágak és tudományos területek sora foglalkozik modern kori életmódunk rossz szokásaival és a belőlük eredő akár krónikus betegségekkel, amelyek megelőzésére olyan szakmák jöttek létre, mint az életmódorvoslás vagy a health coaching. A testi-lelki egészséggel kapcsolatos tanácsadás a minőségi életre odafigyelő nyugati társadalmak számára hétköznapi dolog, de nálunk még viszonylag új területnek számít. Marton Balázs health coach, az IronCoach.hu alapítója a személyes történetén keresztül mutatja be a modern szakma misszióját és felvázol néhány egyszerűen alkalmazható rutint, amellyel végre elindulhatunk a jóllét felé vezető úton.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS