Mindent elhisznek a fiatalok a mesterséges intelligenciának

2025. 01. 29., 14:15

Szinte minden Z generációs fiatal használ mesterséges intelligenciát (MI), de többségük nem ismeri fel, ha az MI-modell hallucinál, vagyis hibás válaszokat ad — derül ki az EY, a Microsoft és a TeachAI 16 országban, több mint 5000 Z generációs körében végzett felméréséből.

A fiatalok szinte kivétel nélkül használnak MI-t a nemzetközi jelentés szerint. Az 1995 és 2009 között született korosztály kétharmada pontosan ismeri, hogy melyik appok futnak ilyen megoldásokon, viszont a technológiát hatékonyan működtető parancssorok (promptok) megírásában már kevésbé tudatosak. Sokan közülük nem tudják kiszűrni az MI által adott hiányos vagy hibás válaszokat. Többségük nincs is tisztában vele, hogy a mesterséges intelligencia képes kitalálni tényszerűnek tűnő, de valójában hamis megállapításokat is.

Az EY tanulmánya arra is rávilágít, hogy a Z generáció meghatározó része szerint a cégek támogatnák a mesterséges intelligencia használatát a feladatok elvégzésében, de az oktatásban tízből négy válaszadó szerint nem néznék ugyanezt jó szemmel.

„Egészen kritikus helyzetre hívja fel a figyelmet a felmérés, amire a vállalatoknak és az oktatási rendszernek egyaránt reagálnia kell. Mint minden új technológiánál, az MI esetében is elemi érdeke a társadalomnak a felelős használat. Ennek egyik oldala a megoldás folyamatos fejlesztése és tökéletesítése, valamint a megfelelő szabályozások bevezetése. A másik, legalább ilyen fontos faktor az edukáció” – hangsúlyozta dr. Tilesch György, az EY AI Confidence vezető MI-szakértője.

A cégek vezetői hiába építik be a folyamataikba a mesterséges intelligenciát, ha azt a munkatársaik nem tudják jól használni. Ezért is fontos olyan partnerrel együttműködni, aki átlátja az MI szerteágazó hatásait és a stratégiaalkotástól az implementáción át egészen a működtetésig képes támogatni a bevezetését” — tette hozzá Erik Slooten, az EY AI Confidence partnere.

Bizakodásra ad okot ugyanakkor, hogy a válaszadók átlátják, milyen készségekre van szükség az MI megfelelő felhasználásához. A kreativitást és a kíváncsiságot tartják a legfontosabbnak (52 százalék), ezt követi a kritikus gondolkodás (47 százalék) és a programozás (46 százalék).

A résztvevők szerint a mesterséges intelligencia legnagyobb előnye az ismétlődő feladatok elvégzésével járó időmegtakarítás, a nagy mennyiségű adat elemzése és az emberi hibák csökkentése. A legnagyobb kockázatnak pedig a munkanélküliség növekedését, a tanulás és kreativitás visszaesését, valamint a hamis információk elterjedését tartják.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 03. 21., 14:15
Az Európai Bizottság közzétette a fenntarthatósági, adózási és beruházási szabályozások egyszerűsítésére vonatkozó javaslatcsomagját. Az Omnibus célja egy olyan kedvezőbb üzleti környezet megteremtése, ami támogatja a vállalatok növekedését, innovációját és a munkahelyteremtést. Hatálybalépését követően a javaslatcsomag intézkedései jelentősen növelhetik az uniós cégek versenyképességét.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Bár a nők és férfiak közötti bérszakadék irgalmatlan lassan változó folyamatoktól függ, érkeznek új szabályok, amelyek gyorsabb változásokat idéznek majd elő. Ezek bevezetése előtt a PwC Women in Work 2025 jelentése feltárta, mekkora egyenlőtlenségek állnak fenn – még mindig –, és ezek milyen hátrányt jelentenek a nők számára a munkaerőpiacon. Reguly Márta, a PwC Magyarország HR tanácsadási csapatának vezetője felvázolta, milyen lehetőségeket – és nem mellesleg céges kötelezettségeket – von maga után a hamarosan élesedő uniós direktíva, a Pay Transparency, amely az EU-ban hivatott rendezni ezt a régóta fennálló problémát.
Megérkeztek a hazai lízingszerződések tavalyi számai, amelyek összességében ugyan növekedést mutatnak, de tanulságos megnézni a részleteket, hiszen komoly eltérések jelentek meg az egyes szegmensek között, és ennek nyomós okai vannak. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a BizniszPlusznak kifejtette, hogy szervezetük éves jelentéséből milyen következtetéseket érdemes levonni a magyar vállalkozások helyzetéről és lehetőségeiről, illetve magának a lízingpiacnak az alakulásáról.
A vállalatok és szervezetek mesterséges intelligencia használatát 2025. február 2-a óta új uniós rendelkezés szabályozza. Hogy mely AI-alkalmazások tartoznak az elfogadhatatlan vagy „csak” a kockázatos kategóriába, a technológia jelen állapotára vonatkoztatva eldőlt, viszont változhat is annak függvényében, hogy az EU nyílt tudományos csoportja szerint mennyi idő alatt és mekkorát fejlődik. Milyen esetekben és mekkora bírságokat kockáztatnak az AI-t alkalmazó cégek, ha megszegik a rendeletet? Hogyan és meddig tudnak felkészülni a szabályos használatra? Mit tehet a „magánember” AI-val kapcsolatos jogsérelem gyanúja esetén? A kérdésekre dr. Baracsi Katalin internetjogász válaszol.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS