2020. július 3. – Információk, hírek vállalkozóknak

2020. 07. 03., 09:00

Az Üzletem.hu összefoglalója.

A VOSZ nem ért egyet a tervezett KATA-módosításokkal

  • A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) közleménye.

Markos András: Nem az a kulcs, hogy ráerőszakoljuk magunkat másokra

  • Szerintem addig kell céget vezetni, ameddig az ember képes érteni a világot maga körül – mondta az Üzletemnek Markos András, a Hesse Trade Kft. ügyvezetője.

Hétvégétől már szombat délután megkezdődik a kamionstop

  • A nehéz tehergépkocsik hétvégi forgalomkorlátozásának időtartama júliusban és augusztusban meghosszabbodik. A kamionok szombaton 22 óra helyett már szombaton 15 órától nem közlekedhetnek a hazai utakon.

Cukorral, étolajjal kereskedő adócsalókat fogott a NAV

  • Összehangolt belföldi és nemzetközi akcióban újabb cukorral és étolajjal kereskedő szervezett bűnözői csoportot számolt fel a napokban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A főként Pest és Zala megyében működő cégháló a közösségi áfaszabályok kijátszásával 3,5 milliárd forint adót csalt el. A két magyar irányító már letartóztatásban van.

Romániából tartott Ausztriába, Rédicsnél bukott le a horvát teherautó

  • A NAV Zala megyei munkatársai 5200 liter hamis mosószert találtak egy horvát teherautóban. Az ügyben iparjogvédelmi jogok megsértésének gyanúja miatt indult eljárás.

Megtanult viselkedni a forint?

  • Jelzést küldött Magyarország és az alapkamatcsökkentések új fejezetet nyitottak a régiós devizaversenyen. A forint magatartása most olyan, mint egy „rendes feltörekvő piaci devizáé – derül ki a K&H alapok kezelőjének összefoglalójából.

Nagyobb rugalmasságot várnak el a reklámügynökségektől

  • A marketingbüdzsé lecsökkentése mellett is nagyobb lett a menedzsment által a marketingkommunikációtól elvárt eredményesség, a rugalmasság pedig kimondottan felértékelődött – derül ki a Progressive felméréséből.

Nemzetközi turizmus: Budapest gyorsan visszatérhet a válság előtti szintekhez

  • A CBRE Magyarország szállodaipari elemzése szerint Budapest két-három év múlva annyi külföldi turistát fogadhat, mint 2019-ben, míg a normalizálódás a nagyobb és érettebb nyugat-európai piacokon akár 4–5 évig is eltarthat.

Aki nem regisztrál online, nem léphet be görög területre

  • A Görögországba utazóknak július 1-től augusztus 31-ig, 48 órával a várható érkezés előtt regisztrálniuk kell egy angol vagy német nyelvű online adatlap kitöltésével.

Az édességek alig 9 százaléka hazai termék Szlovákiában, tejből viszont jól állnak

  • A szlovákiai üzletláncok egész reklámkampányokat építenek arra, hogy milyen fontosnak tartják a hazai élelmiszereket, ezek aránya azonban továbbra is elenyésző a behozottakhoz képest.

Alig veszik észre a jövedéki adó változását Szerbiában

  • A megváltozott jövedéki adó alkalmazása idén február 1-jétől kezdődött volna, de előbb június 1-jére, majd július 1-jére halasztották annak megfizettetését Szerbiában.
Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 09. 26., 09:26
Siker volt megnyerni az első nagy ügyfeleket, a nagyobb, hosszú távú tendereket, a hazai és külföldi díjakat. A legnagyobb siker mégis az, hogy a mindennapokban azzal foglalkozhatok, ami érdekel és amit szeretek – mondta az Üzletemnek Mezei Georgina, a Morselli Employer Branding Ügynökség társalapító ügyvezetője.
2023-09-27 11:20:00
2023 augusztusában az előző hónaphoz képest országos átlagban 0,8 százalékkal emelkedtek a lakbérek, így 12 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Budapesten a havi drágulás „mindössze” 0,3 százalékos volt – derül ki a KSH–ingatlan.com-lakbérindex legfrissebb adataiból.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS