Markos András: Nem az a kulcs, hogy ráerőszakoljuk magunkat másokra

Markos András mérnök-közgazdász. Budapesten született, iskoláit is többségében itt végezte. Két kisfiú édesapja. Tanulmányai befejeztével egy osztrák-magyar nyomdaipari kereskedelmi vállalkozásnál helyezkedett el, ahol kereskedelmi asszisztensből tizenhárom év alattaz országért felelős vezetővé vált. Itt találkozott üzlettársával, Csernus Zoltánnal, akivel a cég szerkezeti átalakulásait követően inkább saját vállalkozás alapítása mellett döntöttek. Mindez 2013-ban volt.

2019-re cégük, a Hesse Trade Kft. már 2 milliárd forintot meghaladó forgalmú kereskedelmi vállalkozás lett, amely többek között olyan, a nyomdaiparban kiemelkedő gyártók forgalmazója és szervizhátterét nyújtó partnere Magyarországon, mint a japán Komori, a flexibilis csomagolástechnológia változásában élen járó osztrák Durst vagy az amerikai Kodak.

Most arról is olvashat az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 190. interjújában, hogy András mit tervez a szerződések írása utáni időkre.

– Mit tart karrierje eddigi csúcsának?

– A mi utunk az alkalmazotti léttől az önálló cég kialakításáig, a kisebb képviseletektől az egyre nagyobb cégek reprezentálásáig tart. Mára olyan termékekkel dolgozhatunk, amelyek használata mentén kevesebb energia, kevesebb szemét keletkezik, ahol a gyártók az eszközök előállítása során is figyelnek a környezetre, a gépek pedig amellett, hogy segítenek túlélni a világnak, hatékonyan illeszthetőek a mai termelési igények közé. Az, hogy elértünk oda, amikor olyan megoldást tudunk kínálni a nyomda- vagy csomagolóiparnak, ami nemcsak jó beruházás, de nem is vérezteti ki a környezetünket, a mi utunknak a jelenlegi csúcspontja. Sajnos a világnak nagyon sokat kell változnia, így ránk is még sok újabb csúcs vár ezen az úton.

– Milyen távra tervez?

– Édesapámtól – aki egyetemi tanár – azt hallottam, hogy sok olyan szellemi dolgozó, aki visszavonul, nyugdíjba megy, pár év után egyszer csak „lefordul a székéről”. Azt gondolom, hogy életem végéig szeretnék dolgozni, de a munka módja és célja változni fog folyamatosan. Céget szerintem addig kell vezetni, ameddig az ember képes érteni a világot maga körül, ez a pont pedig nálam, úgy vélem, még nagyon messze van.

– Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Nagyon szeretnénk, ha a nyomdaipar és a csomagolóipar sokkal jobban megfelelne a 21. század fő kihívásának, a környezettudatosságnak. Nyilván ez a feladat az egész társadalom előtt adott, de nekünk ott kell dolgoznunk, ahol a legtöbb elérésünk van. Az az álmom, hogy részt vehessünk minél több vállalat ilyen irányú változásában.

– Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– Édesapámtól, valamint a cégben a tulajdonostársamtól, Csernus Zoltántól. Mind a ketten jó emberek, és – bár más iparágban, de – óriási szakmai tudással és alázattal bírnak. Megtanultam tőlük a korlátaimat, és csodálom azt, hogy – számomra úgy tűnik – minden pillanatban tudnak jó választ adni műszaki kérdésekre.

– Mivel motiválja a kollégáit, társait?

– Ez változó. „Normál” időkben terveket, álmokat meséltünk nekik. Elmondtuk, hol vagyunk és hova szeretnénk tartani. Nagyon sok álmunk van, és a cég fejlődéséből látszik, hogy sokat meg is tudtunk valósítani. Manapság pedig azzal, hogy kiállunk mellettük, ha ők is megküzdenek velünk az idei évet jellemző nehézségekkel.

– Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– Mindig úgy terveztem, regényt fogok írni, amikor befejeztem az üzleti életet. Mikor tanuló voltam, szerkesztettem a főiskolai újságot, rengeteg verset és néhány novellát írtam. Úgy tervezem, hogy amikor már nem leszek elég friss ahhoz, hogy jó döntéseket hozzak, keresünk a feleségemmel egy csendesebb helyet, ahol átállok az ajánlatok és szerződések írásáról arra, hogy elmeséljem a világot úgy, ahogyan én látom.

– Hogyan építi üzleti kapcsolatait?

– Cégként igyekszünk érdekesnek lenni, így sokan keresik az általunk nyújtott szolgáltatásokat. Másrészt a csapat is keresi azokat a vásárlókat, akik számára érdekes lehet, amit kínálunk. Azt gondolom, hogy nem az a kulcs, hogy ráerőszakoljuk magunkat másokra, hanem olyasmit kell nyújtani, ami különbözik a többiekétől. Ügyvezetőként sokszor a tárgyalások utolsó szakaszában kerülök kapcsolatba új emberekkel. Ezek a kapcsolatok sokszor tartósak maradnak, néha azonban nem.

– Mire sajnálja az idejét?

– A mobilom nyomkodására, sorozatok nézésére. Valahogy könnyű lett kifogásokat találni, és ilyen passzív tevékenységekkel eltölteni az estét a gyerekek lefekvését követően.

– Mivel lehet felbosszantani?

– A lustasággal, értetlenséggel, negatív gondolkodással. Amikor látom, hogy emberek motivációja nem a pozitív eredmény elérése, hanem a másoknak való ártás. Nagyon utálom, hogy nehéz rávenni az embereket, hogy hétköznapi döntéseikben és az üzletiekben egyaránt vegyék figyelembe a világ pusztulását. Hiszen, még ha az egzisztenciánk aktuális alakulása mindig kiemelkedő fontosságú is, szerintem felelős embereknek ma már a cselekedeteikkel a gyermekeink jövőjének a megőrzésére is figyelniük kell.

– Milyen önkéntes munkát vállalna?

– A karitatív tevékenység vagy az önkéntes munka szerintem valami olyasmi, amiről nem beszélni kell, hanem csinálni. Én is ehhez tartom magam.

– Mire nem sajnálja a pénzt?

– Változó. Van, hogy mindenre sajnálom, van, hogy szinte semmire. Magam építettem fel azt, amim van, így nem vagyok egy nagy pénzszóró. Van egy mondásunk otthon: én vagyok a pénzkeresési miniszter, a feleségem pedig a költési miniszter.

– Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– Ha a gyerekeimmel játszok, akkor figyelni kell, mert ha nem vagyok ott teljesen agyban, azt megérzik. Szeretek a kertben sütni: odafigyelést igényel a vásárlás, előkészítés, a tűz beállítása és folyamatos kezelése... Nagyon szeretek utazni a világban, legyen az akár családi vagy munkacélú utazás. Érdekes, de 12 alkalommal jártam Kínában az elmúlt években, és még mindig élvezem, idén ez is nagyon hiányzik.

A vezető fotón Markos András (jobbra) üzlettársával, Csernus Zoltánnal.