MTÜ: többen utaztak a téli szünetben, a kétfős foglalások voltak a leggyakoribbak

2024. 01. 23., 19:10

A téli vakáció alatt 6 százalékkal többen indultak pihenni, mint ilyenkor egy évvel korábban. A főváros után a Balaton, valamint a Mátra-Bükk térsége volt a legnépszerűbb úticél a vendégek körében december 22. és január 7. között – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai alapján Budapesten a külföldi vendégéjszakák 15 százalékkal, míg a belföldi vendégéjszakák 9 százalékkal emelkedtek. A szálláshelyeken csaknem 10 százalékkal több bevétel realizálódott országszerte az előző szünidőhöz képest, a vendéglátó üzletek bevétele pedig 18 százalékkal nőtt.

Az előzetes várakozásokhoz képest erősebb volt a szálláshelyek forgalma 2023 utolsó napjaiban, és a trend folytatódott az újév első hetében is. A téli szünetben 622 ezer vendég közel 1,6 millió éjszakára foglalt szállást országszerte. A külföldi vendégéjek száma 11 százalékkal nőtt ebben az időszakban, 43 ezerrel érkeztek többen az országhatáron túlról a tavalyi hasonló időszakhoz képest.

Az olasz és német turisták voltak többségben a téli szünet alatt, Olaszországból 87 ezer éjszakát foglaltak le Magyarországon, míg Németországból 67 ezer vendégéjszakát rögzítettek. Országos viszonylatban számottevő volt még a románok, az osztrákok és a britek száma is.

A leggyakrabban párban utaztak a vendégek, több mint 160 ezer 2 fős foglalás volt. A párok mellett a családok is szívesen útnak indultak, a vendégek 14 százaléka volt 18 évnél fiatalabb. A látogatók leginkább a szállodákat részesítették előnyben a szállásfoglalásnál: a hazai és külföldi vendégek több mint 60 százaléka a hoteleket választotta a téli szünetben.

Budapest után a legkeresettebb úti cél a Balaton volt, itt 77 ezer vendég mintegy 205 ezer éjszakát töltött el. A Mátra-Bükk térséget pedig – ahol az ország legmagasabb pontját, a Kékestetőt és hazánk legszínvonalasabb sípályáját, a Mátraszentistváni Síparkot találjuk – több mint 50 ezren látogatták meg, és 120 ezer vendégéjszakát rögzítettek a szálláshelyek.

26 ezren utaztak Debrecen és térségébe, ahol 75 ezer vendégéjszaka valósult meg. A téli szünet alatt is népszerű úti célnak számítottak a fürdővárosok. Közülük Hévízt keresték fel a legtöbben, azonban Hajdúszoboszlót és Zalakarost is sok utazó választotta.

A belföldi vendégektől érkező bevételek 14 százalékkal, a külföldiektől származó bevételek 6 százalékkal nőttek a tavalyi adatokhoz képest, és megközelítették a 43 milliárd forintot. A NAV online kassza rendszerének adatai alapján a hazai vendéglátóhelyek 69,2 milliárd forintnyi bevételt könyveltek el a téli szünetben, ami 18 százalékkal magasabb, mint az egy évvel ezelőtti téli vakáció alatt. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 09. 08., 16:10
A 2025-ben közzétett álláslehetőségek 8,7 százaléka, idén pedig 10 százalékuk kínál lehetőséget otthoni munkavégzésre. Az IT területeken és az SSC szektorban a leginkább jellemző, hogy a munkáltatók lehetővé teszik dolgozóiknak a home office valamilyen formáját. A UI, UX és webdesigner állások több mint felénél adott ez az opció – derült ki a Profession.hu legfrissebb adataiból.
2026. 09. 07., 11:25
Megérkeztek az első webes nyugtaadat-szolgáltatások a NAV-hoz. A szeptember 1-jén indult új rendszerben a papírnyugtás vállalkozások a Pénztárgép Portál egyszerű webes felületén küldhetik be a nyugtaadatokat. A rendszerben az első három napban már 20 ezer vállalkozás 424 ezer nyugta adatát rögzítette 1,5 milliárd forint értékben – tájékoztatott a NAV.
2026. 09. 07., 14:25
Budapest hagyományosan legkeresettebb kerületeiben esett vissza a legnagyobb mértékben a vevői érdeklődés az elmúlt egy évben. A legfrissebb kerületi adatok szerint a XIV. kerület iránti érdeklődés 20 százalékról 15 százalékra esett, a XIII. kerületé 25-ről 21-re, a VI. kerületé 19-ről 15 százalékra. Hasonló mértékben csökkent az érdeklődés a IX., a XI. és a VII. kerület iránt is.
2026. 09. 07., 18:25
Az ismeretek megszerzésének, rendszerezésének fontos része a kutatómunka, különösen a tudományos területeken. A kutatómunkára gyakran jön létre kutatási szerződés. E szerződéstípus legfontosabb jellemzőit dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS