Megnyílt az ültetvénytelepítést és gyógynövénytermesztést támogató pályázat

2024. 09. 11., 13:11

Már benyújthatók a támogatási kérelmek az Agrárminisztérium által 25,2 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett „Kertészet – ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatása” című felhívásra, amely a magas termőképességű és nagy termésbiztonságú ültetvények létrehozását segíti.

A támogatásnak köszönhetően új gyümölcs-, gyógynövénytermő és borszőlő ültetvények telepítésére, a biztonságos termeléshez elengedhetetlen öntözőrendszer kiépítésére, a káros éghajlati hatások csökkentését, illetve kivédését lehetővé tevő jégvédő háló kialakítására és a fagyvédelmi rendszerek kiépítésére; továbbá egyes, a betakarítást segítő eszközök, gépek beszerzésére lehet támogatást igényelni – olvasható a tárca közleményében. Az üzemi szinten komplex beruházások megvalósítására az árbevétel és üzemméret vonatkozásában meghatározott jogosultsági feltételeknek megfelelő mezőgazdasági termelők jogosultak.

A vissza nem térítendő támogatás összege legfeljebb 500 millió forint lehet. A fejlesztésekhez kapcsolódóan az alap támogatási intenzitás mértéke 50 százalék, de ez bizonyos esetekben 70 százalékig növekedhet. A támogatási összeg 25 százalékáig, de legfeljebb 100 millió forintig előleg is igényelhető a projektekhez.

Az első benyújtási szakasz szeptember 10-től szeptember 23-ig tart. A felhívás és a kapcsolódó tájékoztató anyagok, mellékletek a szaktárca tematikus weboldalán találhatók.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024-10-15 09:15:00
Az előző hónaphoz képest 2,1 százalékkal csökkent, az egy évvel korábbitól pedig (a nyers adatok szerint) 6,0 százalékkal elmaradt az építőipari termelés volumene 2024. augusztusban – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Bár a neobankok és a nemzetközi trendek azt erősítik, hogy a mikro-, kis- és középvállalkozások vezetői ne pénzügyi operatív teendőkbe öljék a drága idejüket ahelyett, amihez igazán értenek, az ehhez szükség digitális megoldások hazánkban még nem vagy csak ritkán hozzáférhetőek. Lemák Gábor, a FinTechShow-t szervező FinTech Group társalapítója ezért tartja fontosnak, hogy a rendezvényükön megvizsgálhatják: ki, hogyan és mit tehet azért, hogy a mikrovállalkozások és kkv-k pénzügyei sokkal egyszerűbben intézhetőek legyenek. Rá is mutatott néhány olyan digitális gyakorlatra, ami kellően jövőbe mutató ahhoz, hogy a hazai vállalkozások is alkalmazzák végre.
A vendéglátóipari vezetők részéről a feladatok delegálásának hiánya az egyik legsúlyosabb probléma, ami miatt nehezen áll talpra az ágazat a COVID utáni években. Továbbra is érezteti hatását, hogy a pandémia szétverte a jól kialakult szakmai közösségeket, a vendéglátósok már nem vagy alig járnak össze eszmecserére és a tudás átadására, amiből pedig kölcsönösen, mindenki profitálhatna. Persze erre a helyzetre is van megoldás: hozzá kell látni a céges mikroközösségek, aztán a nagyobb együttműködések felépítéséhez – osztotta meg a BizniszPlusz csatornával Gréczi Szilárd, a Skill Trade operatív és projektmenedzsere.
A legtöbb munkavállaló nem díjazná, ha a home office határait szűkebbre szabná a munkahelyük, de a felük csak emiatt azért nem mondana fel – legalábbis rögtön. A cégek nem kapkodnak a keretek módosításával, amit valószínűleg jól tesznek, pedig az alkalmazottakat aligha érné váratlanul. Milyen arányban morzsolódnának le a dolgozók a távmunka elvételével? Milyen előnyeit és hátrányait érzik a pandémiából örökölt gyakorlatnak napjainkban? A Profession.hu felmérte, Dencső Blanka piackutatási és üzletfejlesztési szakértő pedig összefoglalta, mire érdemes számítani home office fronton a közeljövőben.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS