Mintegy ezer vidéki kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhely pályázhat szeptember 9-től összesen egymilliárd forint vissza nem térítendő forrásra – tájékoztatott a Magyar Turisztikai Ügynökség.
A kormány által indított program keretében igényelhető, üzletenként egymillió forint értékű támogatást korszerű konyhatechnológiai és a mindennapi működéshez szükséges kisebb eszközök vagy készletek beszerzésére, energiahatékony és gazdaságos üzemelést támogató fejlesztésekre, illetve nagyobb beruházásokhoz használhatják fel. Az október 9-éig tartó pályázat negyedik eleme a „Vidéki kis- és közepes vendéglátóipari vállalkozások versenyképességének növelése” című programnak. A 13 milliárd forint értékű fejlesztési pályázat célja, hogy mérsékelje a hazai turizmus területi koncentrációja következtében a vidéki szolgáltatókat érintő relatív versenyhátrányt.
A korábbi szakaszokban az egész évben nyitva tartó vidéki éttermek, cukrászdák, zenés-táncos szórakozóhelyek és alkalmi vendéglátó üzletek hívhattak le támogatást; a továbbiakban pedig a büfék, az italüzletek és a bárok adhatják majd be igényeiket.
A turizmus ágazat digitalizációjának további erősítése érdekében a jelentkezést minimális adminisztráció mellett az NTAK rendszeréből indíthatják a pályázók, amelyben ügyfélszolgálat is segíti őket. A programmal kapcsolatban további információk és a részletes pályázati kiírás elérhető a kisfaludyprogram.hu online oldalon. Az ügyfélszolgálatot a +36 1 550-1855-ös telefonszámon hívhatják az érdeklődők, illetve elérhetik a turisztika@1818.hu e-mail címen keresztül is. (MTI)
A Villány-Siklósi Borút 1994-ben alakult meg európai példák alapján, hogy a dél-Baranyai térség borászait összekapcsolja, a borturizmust szervezetten fejlessze.
Szekunderköri meghibásodás miatt október 11-én és 13-án is csökkenteni kellett a teljesítményt.