Számlagyár

Itt találod az összes cikket a „számlagyár” témában!

10–15 százalékos jutalékért „dolgozott” a budapesti számlagyár

10–15 százalékos jutalékért „dolgozott” a budapesti számlagyár

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt annak a budapesti bűnszervezetnek a tagjaival szemben, akik 2016. és 2020. között egy olyan számlagyárat működtettek, amelynek keretében jutalék ellenében fiktív számlákat állítottak ki a megrendelő cégeknek, és ezzel közel 3,175 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek.
2023. 06. 22., 12:41
Bezárhatja kapuit a bajai számlagyár

Közel félmilliárd forintnyi áfát tüntetett el fiktív számlákkal egy bajai férfi által irányított bűnszervezet. A NAV munkatársai nyolc embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük a bíróság három fő letartóztatásáról döntött.

2023. 05. 03., 13:19
A milliárdos kárt okozó számlagyár 37 tagja ellen emeltek vádat

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt annak a budapesti bűnszervezetnek a tagjaival szemben, amely 2013. és 2019. között olyan számlagyárat működtetett, amelynek keretében jutalék ellenében, fiktív számlákat állítottak ki a megrendelőknek.

2023. 04. 18., 12:22
Kétmilliárd forint áfát csaltak el a Budapesti Nagybani Piac számlagyárosai

Csaknem kétmilliárd forintnyi áfát nem fizetett be az a zöldség- és gyümölcskereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet, amelyet a napokban számolt fel a NAV. A számlagyárat is üzemeltető szervezet vezetőit már letartóztatták, a lefoglalt, gyorsan romló árukészletet a NAV munkatársai elárverezték.

2023. 02. 27., 18:13
Szerb strómanokkal „dolgozott” a budapesti számlagyáros

A Somogy Vármegyei Főügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy budapesti férfival szemben. Az elkövető hat társa bevonásával olyan számlagyárakból álló céghálót hozott létre, amellyel törvénysértően csökkentette a cégei által fizetendő általános forgalmi adót.

2023. 01. 19., 21:12
Bezárta a NAV a számlagyárat, 74-en ülhetnek a vádlottak padjára

Befejeződött az utóbbi évek egyik legnagyobb magyarországi számlagyára elleni nyomozás. A nyomozati iratok csaknem 200 ezer oldalt tettek ki. A NAV fővárosi nyomozóinak eredményes felderítői és vizsgálati munkájának köszönhetően a bűnszervezet 74 tagja ellen emelhetnek vádat.

2022. 12. 20., 14:13
400 millió forintot csalt el a fővárosból irányított észak-alföldi számlagyár

A karácsonyt biztosan rács mögött tölti az autóalkatrészeket forgalmazó fővárosi ügyvezető, aki egy észak-alföldi számlagyáras bűnbandával szövetkezve 400 millió forint áfát csalt el fiktív számlákkal. A NAV munkatársai öt személyt hallgattak ki gyanúsítottként, közülük hármat már letartóztattak.

2022. 10. 06., 17:22
A MERKUR bevetési egység fogta el a számlagyár igazgatóját

Több mint másfél milliárd forint adót csalt el egy biztonsági őröket foglalkoztató számlagyáras bűnszervezet. A NAV nyomozói tizennyolc embert fogtak el és hallgattak ki gyanúsítottként, közülük hatot őrizetbe vettek, a Szombathelyi Járásbíróság mind a hat fő letartoztatását elrendelte.

2022. 09. 12., 12:22
16 céggel, 5 évig működött a számlagyár, a „mérleg”: 273 millió forint

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt egy számlagyárként működő bűnözői csoporttal szemben, akik 16 céget felhasználva több éven keresztül 20 társaságnak állítottak ki rendszeresen fiktív számlákat, összesen 273 millió forint vagyoni hátrányt okozva a költségvetésnek.

2022. 08. 25., 11:22
Bezárta a NAV a dunántúli számlagyár-konzorciumot

Az adóhivatal ingatlanokat, bankszámlákat, követeléseket zároltak, gépkocsikat, hajókat, nagy értékű kerékpárokat, ékszereket és órákat foglalt le több mint 4 milliárd forint értékben.

2022. 06. 20., 17:17
Félmilliárd forintnyi áfát tüntetett el a budapesti számlagyár

A több mint húsz cégből álló számlagyár félmilliárd forintnyi áfát tüntetett el különböző szolgáltatásokról kiállított hamis számlákkal. A NAV a bűnszervezet öt vezetőjét őrizetbe vette, a Győri Járásbíróság közülük két fő bűnügyi felügyeletéről és három fő letartóztatásáról döntött.

2019. 04. 23., 20:15
Szlovák bukó céget is létrehoztak a számlagyár vezetői

A NAV egy észak-magyarországi számlagyárat számolt fel a napokban. A bűnözői csoport félmilliárd forintnyi adót csalt el, a költségvetésnek okozott kárt azonban teljes egészében fedezi a gyanúsítottak és cégeik zár alá vett vagyona.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS