Számlagyáros-mérleg: 21 gyanúsított, 635 milliós csalás

2019. 06. 21., 14:00

Strómanok és könyvelők is segítettek egy esztergomi vállalkozót, akinek céghálózata fiktív számlákkal több, mint 600 millió forint kárt okozott a költségvetésnek – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense pénteken.

Hideg-Göblyös Rita azt írta, a férfi cégei papíron építési, kertészeti munkáktól az útszórásig sokféle tevékenységet végeztek. Az eddig „azonosított” fiktív számlákkal a különböző társaságok összesen 635 millió forint adót csaltak el.

A NAV nyomozói – járőrök, revizorok, IT-szakemberek segítségével és a Merkur speciális egység támogatásával – országszerte százhúsz helyen tartottak házkutatást. A kétnapos akcióban 31 embert hallgattak ki.

Az okozott kár megtérülése érdekében, a várható bírság fedezetéül bankszámlákat zároltak, ingatlanokat, különböző vagyontárgyakat foglaltak le 3,3 milliárd forint értékben.

A fő elkövetőnél a NAV munkatársai világháborús fegyvereket, aknákat, gránátokat, valamint műtárgyakat is találtak.

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség azt közölte, hogy a férfi a számlakiállító gazdasági társaságok működésének koordinálására Esztergomban irodát hozott létre. A szervezet irányításában egy nő is segítségére volt, az ügyben összesen 21 gyanúsított szerepét vizsgálják.

A főügyészség indítványára a Tatabányai Járásbíróság elrendelte a két főszereplő letartóztatását. Őket különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással gyanúsítják. A 635 millió forintos kárértékből ők ketten a főügyészség szerint 535 millió forintért tehetők felelőssé. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 10., 10:10
Elérhetővé vált a „Fókuszterületi innovációs projektek támogatása” című felhívás következő pályázati szakasza. A konstrukció célja a hazai vállalkozások kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységének erősítése, különös tekintettel a piacképes termékek, technológiák és szolgáltatások létrehozására – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Innovációs Ügynökség.
2026. 04. 10., 07:15
Tovább emelkedett az új építésű lakások ára a fővárosban: 2026 első negyedévében az átlagos négyzetméterár elérte a 2,028 millió forint, miközben a prémium szegmensben már 3,7 millió forint az irányadó. A jelentős kínálatbővülés ellenére a kereslet továbbra is erős, ami folyamatos árfelhajtó hatást gyakorol a piacra – írják az Otthon Centrum szakértői.
2026. 04. 10., 12:10
Szinte mindegyik régiós fővárosban nőtt az az idő, amely egy 50 négyzetméteres használt lakás árának előteremtéséhez szükséges a nettó átlagfizetések alapján; a vizsgált városok közül csak Bukarestben alacsonyabb egy 50 négyzetméteres használt lakás átlagára, mint Budapesten.
2026-04-09 05:50:00
Januárhoz viszonyítva 1,8 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene 2026. februárban, az egy évvel korábbitól 1,5 százalékkal maradt el – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS