Szlovák bukó céget is létrehoztak a számlagyár vezetői

2019. 04. 23., 20:15

A NAV egy észak-magyarországi számlagyárat számolt fel a napokban. A bűnözői csoport félmilliárd forintnyi adót csalt el, a költségvetésnek okozott kárt azonban teljes egészében fedezi a gyanúsítottak és cégeik zár alá vett vagyona.

A borsodi és hajdúsági elkövetők budapesti székhellyel hozták létre a kizárólag valótlan tartalmú számlák kiállítására specializálódott társaságot. Összesen tizenkét ügyfelüknek gyártottak rendszeresen nagy összegű számlákat különböző munkavégzésekről és beszerzésekről, amik soha nem történtek meg. A megrendelők a számlák felhasználásával összesen majdnem ötszázmillió forinttal tudták csökkenteni befizetendő általános forgalmi adójukat és társasági adójukat.

A látszat fenntartása érdekében a számlagyár vezetői egy szlovák bukó céget is létrehoztak, a fiktív számlák ellenértékeit ide utalták, majd készpénzben felvették és visszaadták megrendelőiknek.

A NAV pénzügyi nyomozói a költségvetésicsalás-sorozat megszakítására egyszerre ötven helyszínen tartottak házkutatást, tizenegy gyanúsítottat hallgattak ki költségvetési csalás miatt, közülük hárman letartóztatásba kerültek. Az akcióban az okozott vagyoni hátrány és a várható bírságok biztosítására ingatlanokat, üzletrészeket, gépjárműveket – közük egy jachtot – vett zár alá a NAV több mint egymilliárd forint értékben.

Képünk illusztráció.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-10-02 17:08:00
A Duna House Cégcsoport havi Tranzakciószám Becslése (DH-TB) és jelzáloghitel-előrejelzése szerint 2023 szeptemberében országosan 8067 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 50 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
2023-10-02 15:08:00
A más által írt írásbeli magánvégrendelet érvényességi feltétele két végrendeleti tanú alkalmazása. Előfordulnak olyan esetek, amikor a végrendelet a tanúk olvasható nevét nem, csak az aláírásukat tartalmazza. Érvényes-e a végrendelet, ha a tanú aláírása nem olvasható és a neve az okiratból sem tűnik ki? A kérdésre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem drága a csapatépítés, ha a dolgozók napi béréhez viszonyítjuk, de nem az étel, az ital és maga az esemény a fontos, hanem az, hogy mit hozunk ki a résztvevőkből. A látens távozóktól az elkerülhető fluktuáción át a jutalmazás-elismerés egyensúlyáig – íme, a recept ahhoz, hogy egy nyelvet beszéljen dolgozó és munkáltató. A következetes, tervszerű vállalati fejlődéshez vezető útról Kalmár Pétert, az [eureka] Consulting & Games alapító-vezérigazgatóját kérdeztük.
Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS