Befejeződött az utóbbi évek egyik legnagyobb magyarországi számlagyára elleni nyomozás. A nyomozati iratok csaknem 200 ezer oldalt tettek ki. A NAV fővárosi nyomozóinak eredményes felderítői és vizsgálati munkájának köszönhetően a bűnszervezet 74 tagja ellen emelhetnek vádat.
Nyaralása és bűnözői karrierje is véget ért három éve a számlákra szakosodott bűnszervezet vezetőjének, amikor a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a NAV nyomozói várták. A pénzügyőrök akkor két összehangolt akcióban, több mint 170 helyszínen csaptak le a budapesti számlagyár tagjaira. A nyomozók ékszereket, órákat, bankszámlákat és több luxusingatlant is zároltak, köztük a számlagyár vezetőjének csaknem kétszázmilliót érő házát is. Több tucat, strómanok vezette céget hoztak létre, vevőiknek valódi teljesítés nélküli számlákat állítottak ki, akik így fizetendő áfájukat csökkenteni tudták. A megrendelők a fiktív szolgáltatások árát átutalták a számlagyár cégeinek, majd 12–13 százalékos jutalék fejében pénzüket visszakapták. Ezzel több, mint 1 milliárd 200 millió forintot csaltak el a költségvetésből. Az okozott kár megtérülését a bűnszervezet tagjaitól elvont, több mint 1 milliárd forint vagyon biztosítja.
A bűnszervezet tagjai akár 25 év börtönbüntetést is kaphatnak.
A NAV Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának munkáját a MERKUR Bevetési Egység és Cappy, a szolgálati kutya is segítette. (NAV)
Ezernél is több új lakást kell építeni a következő években Kecskeméten, hogy a település lépést tarthasson a Mercedes-Benz üzemének bővítésével – derült ki a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség fórumán, amelyen az alföldi nagyváros lakhatási helyzetét tekintették át a német autógyártó társaság képviselői ingatlanpiaci szakértőkkel.
Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.