Milliárdos kárt okozott a költségvetésnek az a 34 társaságot kiszolgáló számlagyáros bűnszervezet, amit a közelmúltban számolt fel a NAV. Az országos akcióban 50 helyszínen kutattak, 23 gyanúsítottat hallgattak ki és 4 személyt őrizetbe is vettek a NAV munkatársai.
A strómanok nevén futó cégekből kiépített többszintű számlázási láncolat vagyonvédelmi és takarítási munkákról állított ki fiktív számlákat. A befogadó társaságok a számlákkal több mint egymilliárd forint áfát csaltak el. A NAV azonban hatalmas digitális adatvagyonának köszönhetően valós időben látja a tranzakciókat, pontosan fel tudja térképezni a bonyolult, visszaélésekre létrehozott céghálózatokat, így a haszonhúzó társaságok sem úszhatják meg a felelősségre vonást.
A NAV nyomozói IT-szakemberek, revizorok, járőrök, valamint a MERKUR Bevetési Egység támogatásával csaknem 50 helyszínen kutattak, ingatlanokat, bankszámlákat zároltak, gépkocsikat és készpénzt is lefoglaltak több mint félmilliárd forint értékben.
A nyomozók 23 embert hallgattak ki gyanúsítottként. A bűnszervezet vezetőjét, és három segítőjét, köztük a céghálózat könyvelőjét is letartóztatták a bizonyítás megnehezítése és a bűnismétlés veszélye miatt. A NAV bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt nyomoz. (NAV)
A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.
Lezárultak a Paks II. Atomerőmű résfalazási munkálatai. A terület előkészítése folytatódik, jelenleg a talajszilárdítást végzik az építési területen.