Itt találod az összes cikket a „Elon Musk” témában!
Ideiglenes megtorpanásról van szó, mert a hatóságok egyelőre úgy ítélik meg, hogy az új gyártmányú kocsikba épített teljes önvezetés ütközésveszélyes körülményeket teremt. Többszázezer autót hívhatnak vissza, de nem kell szervízbe menni.
Elon Musk erősebb fizetési fókuszt adna a Twitternek. A közösségi médiafelület inspirációjaként a havonta 1,2 milliárd aktív felhasználóval rendelkező kínai WeChat-et említette.
Elon Musk, a Tesla járműipari cég és a Space X űripari vállalat alapítója megelőzte az Amazon alapítóját és korábbi vezérigazgatóját, Jeff Bezost a Forbes világ leggazdagabb embereinek listáján.
A Tesla vezérigazgatója megkérdezte Twitter-követőit, hogy eladja-e Tesla-részvényeinek 10 százalékát, és ők igennel válaszoltak.
Magyar technológiai innovátorként a Tungsram választ kínál Elon Musk az ENSZ Világélelmezési Programjának tett hatmilliárd dolláros kihívására, amellyel a világéhezés megszüntetését tűzte ki célul.
A világ leggazdagabb embere rájött, hogy egyszavas tweetjei képesek gazdaggá vagy éppen vesztessé tenni embereket.
Elon Musk vagyona csütörtökön 1 milliárd dollárral volt nagyobb, mint az addigi leggazdagabbé, Jeff Bezosé, az Amazon alapítójáé.
Jövőre az indiai piacon is megkezdi elektromos autói értékesítését a Tesla, és az érdeklődés függvényében megvizsgálja összeszerelő üzem létesítésének vagy a helyi gyártás megkezdésének a lehetőségét is – erősítette meg Nitin Gadkari szállítási és közúti fejlesztési miniszter az Indian Express lapnak adott interjúban.
Néhányan már tesztelhetik a Starlink műholdak által kínált internetet, és bár induláskor még nem volt túl erős a szolgáltatás, az újabb próbálkozók már egész korrekt teljesítményről számolnak be.
Elon Musk egyik cége, a Neuralink az agy és a számítógép összekapcsolásán dolgozik. Azt ígérik, augusztus 28-án kiderül, meddig jutottak.
Már nagyon közel a nap, hogy egy teljesen működőképes önvezető autó gördüljön le a gyártósorról – ígéri Elon Musk, a Tesla főnöke.
500 ezer Tesla gyártását ígérte meg idénre Elon Musk a Twitteren. Villámgyorsan kiderült, hogy nem egészen úgy gondolta.
A holland járműfelügyelet engedélyezte a Tesla Model 3 európai értékesítését.
A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.
Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. 2023. november 16-án megtartotta az éves fizikai védelmi gyakorlatát az Országos Atomenergia Hivatal, az Országos Rendőr-főkapitányság és a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság felügyelete mellett.