Az új konstrukció a diákok körében a legnépszerűbb, de a dolgozó bérletekből is hónapról hónapra többet vásároltak az utasok.
A kormány által 2023 áprilisában bevezetett kedvezményes áru vármegye- és országbérletek kezdettől fogva kiemelkedően népszerűek az utasok körében – közölte a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága pénteken.
Az új bérlettípus már az első hónapokban megváltoztatta a jegy- és bérletváltási szokásokat, népszerűbbé tette a környezetbarát közösségi közlekedést, az utazási kedv is jól érzékelhetően nőtt”. A teljes értékesítés mostanra meghaladta a hárommilliót, ezen belül országbérletekből több mint egymilliót vettek az utasok.
Vármegyebérletből a legtöbbet, több mint félmilliót, Pest vármegyére váltották. A második legtöbb vármegyebérletet, 160 ezret Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyére váltották, ezt követi Győr-Moson-Sopron vármegye 125 ezerrel. Meghaladta a 100 ezer darabot a Hajdú-Bihar vármegyei változat is.
Az új konstrukció a diákok körében a legnépszerűbb: a tavalyi azonos időszakhoz képest idén májustól szeptemberig havi legalább száz-, de akár kétszázezerrel is több diák váltott bérletet. A dolgozó bérletekből is hónapról hónapra többet vásároltak az utasok, mint az előző év azonos időszakában.
A vármegye- és országbérletek egyharmadát a Volánbusz pénztáraiban váltották az utasok, a vásárlók ötöde MÁV applikációval vásárolta meg azt. (MTI)
Küldetése, hogy a borászatok kedvelői ősszel is felfedezzék a régió egyedülálló borkultúráját, gasztronómiáját.
Az épülő blokkok menetrend-követési képességéről beszélt a Portfolio Energy Investment Forum 2024. konferencián Jákli Gergely, a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgatója.