Május végéig a DataHouse előzetes adatai szerint mintegy 368 600 személygépkocsi cserélt gazdát, 13 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A havi adásvételek átlagos mennyisége immár második hónapja alakul korábban sosem látott szinten, 79 ezer körül.
„A lakosság egy része a jövedelmi helyzetének lassú rendeződése nyomán most pótolja az előző években elmaradt autóbeszerzéseit – mondja Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója. – Erre utal az is, hogy a forgalom most a korábbiaknál idősebb és olcsóbb járművek felé tolódott el. Egyrészt most a tervezettnél tovább megtartott autók kerülnek nagyobb számban a piacra, másrészt a vásárlók is óvatosabban költenek, inkább az olcsóbb szegmens iránt érdeklődnek. A tulajdonost cserélő személyautók 61 százaléka legalább 15 éves, a minimum 20 évet elérő használt autók részaránya is 37 százalékot tesz ki.”
A márkákat tekintve viszonylag koncentrált a piac: hat márka autói biztosították a teljes forgalom felét. Az első helyenaz Opel áll10,9 százalékkal,aVolkswagen 10,2 százalékos részarányával stabilan tartja a második helyet. Évről évre csökken a Suzuki részesedése, de az éves forgalomból még mindig 8,2 százalékot tudhat magáénak. AForda negyedik helyenáll 7,9 százalékkal. ABMWaz ötödik 6,1 százalékos részesedéssel, a hatodik helyen az utóbbi hónapokban már a Skoda áll 5,6 százalékos részaránnyal (tavalyhoz képest a Mercedest, a Toyotát és a Renault-t is megelőzve).
Miközben a belföldi használtautó-piac forgalma 13 százalék feletti mértékben 368 600-ra bővült, az importált használt autók száma ugyanebben a periódusban 45 300 darab volt, ami 2,6 százalékkal múlja felül az egy évvel korábban mért 44 100-as értéket. Ugyanebben az időszakban az újautó-eladások száma már 51 605 volt, ami 9,5 százalékkal múlja felül az egy évvel korábbi 47 916-os mennyiséget.
A következő két évben több üzemegységet is épít, illetve bővít a Gyermelyi Zrt. A beruházási program egy új, teljesen automatizált magasraktárt, tésztagyári kapacitásbővítést és csomagolásfejlesztést foglal magában.
A Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgatója a TelePaks Kistérségi Televízió stúdiójában értékelte az elmúlt időszakot.