VIMOSZ: pozitívan látják helyzetüket a turisztikai cégek

2024. 06. 07., 14:40

Javultak a magyarországi turisztikai cégek várakozásai májusban az egy évvel korábbihoz képest, optimizmus jellemzi az ágazatot erősen bővülő foglalkoztatással – tájékoztatott a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) a GKI Gazdaságkutató közreműködésével végzett legfrissebb felmérése eredményeiről.

A turizmus konjunktúra index (tki) májusban plusz 4 ponton állt, ami azt jelzi, hogy az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték. Az index értéke minimális mértékben, 1 ponttal csökkent az év ötödik hónapjában, ugyanakkor ezzel együtt is 6 ponttal haladja meg az egy évvel ezelőtti értékét. A szálláshely-szolgáltatásban 5 ponttal 3 pontra csökkent az index, a vendéglátásban nem változott (mínusz 2 ponton stagnált), míg az egyéb turisztikai szektorban 3 ponttal plusz 13 pontra javult. Utóbbi alszektorban immár harmadik hónapja javul az index, és megközelítette ezzel a tavaly márciusi maximumát (+14 pont).

A 2024. májusi tki-indexet az egy évvel korábbival összevetve, növekedést mutatnak az adatok. Az alszektorok közül az egyéb turisztikai szektor indexe javult jelentősen éves összehasonlításban, míg a vendéglátásé közepes, a szálláshely-szolgáltatásé pedig kis mértékben. Minden méretcsoportban javulás vagy stagnálás következett be 2023 májusához képest, míg a tki alindexei közül három javult, kettő pedig romlott az elmúlt egy év alatt.

A felmérés szerint a következő három hónapban várhatóan jelentősen bővül a kereslet a turisztikai ágazatban igényelt munkaerő iránt. A turizmus foglalkoztatási várakozás indexe (+13 pont) 2024. májusban meghaladta a szolgáltatási szektorra számított index értékét (+6 pont), ennél jobban a nemzetgazdasági átlagot (mínusz 2 pont) és a kereskedelem (0 pont) indexét, még jelentősebben az ipar és az építőipar indexét (mínusz 7, illetve mínusz 5 pont).

Az üzleti tevékenység eredményének indexe a következő három hónapra továbbra is nagyon magasan, plusz 23 ponton áll, ez az ágazat gyors alkalmazkodóképességét bizonyítja.

A VIMOSZ a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvánnyal és a GKI Gazdaságkutató Zrt.-vel közösen számítja a Turizmus Konjunktúra Indexet, amely immár két éve havi gyakorisággal méri az ágazatban a konjunktúra várható alakulását, a piac és a közvélemény számára információt biztosítva ezzel a közeljövőben várható trendekről. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-11-15 15:15:34
Tavasziné Kemencsik Gabriellát, a Tavaszi és Társa Kft. ügyvezetőjét, a salgótarjáni Tavaszi Cukrászda üzemeltetőjét országos Év Vállalkozója Díjjal ismerte el a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2025-ben.
2025-11-14 18:05:00
A díjat immár negyedik alkalommal adják át azoknak a referenseknek és vállalkozásoknak, akik munkájukkal túlmutatnak a jogszabályi kötelezettségeken, és aktívan hozzájárulnak a fogyasztóvédelmi szemlélet, valamint a fogyasztóbarát vállalati kultúra erősítéséhez.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.
Tudatos otthonteremtési stratégia újabb állomásának tartja a jelentős kamatkedvezménnyel igényelhető Otthon Start bevezetését a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Panyi Miklós az „albérletből otthonba logika” mentén ajánlja a hitellehetőség kihasználását, és hangsúlyozza: olyan albérletárak alakultak ki, hogy a 3 százalékos kölcsön érdemi segítség, hiszen a fiatalok a lakhatás finanszírozása helyett ugyanannyiért, vagy kevesebbért kezdhetik el kifizetni a saját otthonukat. A politikus úgy látja, a program serkenti az új lakások építését is, ami közép-hosszútávon egyensúlyba hozhatja az ingatlanárak emelkedését.
2025. 10. 05., 22:05
epizód: 2025 / 20   |   hossz: 36:31
Az ingatlan.com mérései szerint az albérletszezon első hónapjában lassult a drágulás: országosan 1,1, Budapesten csak 0,7 százalékkal nőttek az árak, éves szinten pedig 7,5, illetve 7,2 százalékos az emelkedés. A kínálat négyéves csúcson van (több mint 18 ezer kiadó ingatlannal), ami egyre erősebb versenyhelyzetet teremt a bérbeadók között. A fővárosban több kerületben csökkentek az albérletárak, vidéken pedig stagnálás, kisebb visszaesés, illetve felzárkózás is tapasztalható. A portál vezető gazdasági szakértője, Balogh László ebben az epizódban elárulja, hogy ez a jelenség hogyan áll összefüggésben az Otthon Start programmal, és milyen tendenciák jellemzik az átalakuló albérletpiacot.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS