Közel negyedével volt alacsonyabb a gázfogyasztás a két évvel korábbinál az idei első félévben

2024. 07. 17., 14:10

2024-ben januártól június végéig mindössze 4,37 milliárd köbméter földgáz fogyott Magyarországon. 2022 első hat hónapjában ez a mennyiség még több mint 5,7 milliárd köbméter volt. Az idei első félévben a megelőző esztendő azonos időszakához képest 6,5 százalékos volt a csökkenés.

A villamosenergia-igények a tavalyi jelentős, 8,1 százalékos mérséklődéshez képest a mért adatok szerint stagnáltak 2024 eddig eltelt hónapjaiban – írta közleményében az Energiaügyi Minisztérium.

A Központi Statisztikai Hivatalnak (KSH) az MVM Csoport adatszolgáltatásán alapuló összegzése szerint a földgáz esetében két év alatt összesen 23,3 százalékos a mérséklődés. Ennek nagyobbik hányada tavalyra esett: 2023 első felében több mint 1 milliárd köbméter gázt takarítottak meg a lakossági felhasználók és a gazdasági szereplők, nagyjából fele-fele arányban. Az idei első félévre kimutatott további mintegy 300 millió köbméteres csökkenésnek viszont már kétharmada származott a háztartásoktól.

A nemzetközi energiaválság nyomán tudatosabbá váló felhasználás következtében az idei első féléves adatok nemcsak a megelőző két esztendő azonos mutatóinál alacsonyabbak. A 2024 január-júniusában elfogyasztott gázmennyiség még a 2021-es első féléves adattól – 4,6 milliárd köbméter – is elmarad.

Magyarország egymást követő két időszakban teljesítette felül az uniós elvárást a gázfogyasztás visszafogásában. Az előző öt év átlagához képest a tagállamoknak 15 százalékkal kellett kevesebb földgázt használniuk. Hazánk a kötelező szintet meghaladó, 20 százalékos megtakarítást ért el tavaly után idén áprilisig is. A gazdaság újraindulásával a vállalkozások energiaigénye nőhet, de az elért fogyasztáscsökkentés nagyobbik hányada hosszabb távon is megőrizhető lehet.

A megfelelő felkészülés és a visszaeső felhasználás együttes hatására, a kötelező feltöltési ütemtervet jelentősen megelőzve július elejére több mint háromnegyedükig teltek meg a hazai gáztárolók. A kimagasló kapacitású létesítményeknek mostanra már négyötödét foglalja el a betárolt több mint 5 milliárd köbméter földgáz.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 04. 18., 12:10
Húsvétkor nem ritka, hogy a gyerekek élő kis nyuszit kapnak ajándékba. Nem kérdés, hogy a nyuszik nagyon kedves állatok, nem csoda hát, ha a szülőknek, gyerekeknek megtetszik. Nem árt azonban előre átgondolni, hogy mi lesz a kis szőrmókkal húsvét után. A házi kedvencek érdekeit törvény is védi. Előírja, hogy állattartóként mit kell betartani. Mire köteles a kis kedvenc gazdája? A legfontosabb tudnivalókat dr. Kocsis Ildikó ügyvéd foglalta össze.
2025-04-17 13:15:00
Gigantikus gyermekjátékkal találkozhat az, aki április 17-én a budapesti Fashion Street környékén jár, amelyen egy 99 százalékos árengedményt sugalló címke is látható. A mackót valójában nem lehet megvásárolni és hazavinni, viszont még az árának egy százalékát sem kell kifizetnie annak, aki szeretné, hogy – racionális méretű és értékű, – sporteszközök és élmények tegyék szebbé a gyermekotthon lakóinak életét.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem sokkal a lakásbiztosítási kampány után máris látszanak a legfontosabb piaci változások. Az ügyfelek jobb szolgáltatásokat és akár jelentősen alacsonyabb díjakat érhetnek el, ha legalább annyira figyelnek a lakásbiztosításukra, mint a kgfb-re. Erre Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója szerint óriási szükség is van, hiszen sokan akár 10 évig érintetlenül hagyják a meglévő biztosításukat, ami idővel alkalmatlanná válik arra, hogy fedezze a károk mai helyreállítási költségeit. További tanulság, hogy évi pár ezer forinttal többért milyen remek kiegészítő szolgáltatásokhoz lehet hozzáférni.
Bár a nők és férfiak közötti bérszakadék irgalmatlan lassan változó folyamatoktól függ, érkeznek új szabályok, amelyek gyorsabb változásokat idéznek majd elő. Ezek bevezetése előtt a PwC Women in Work 2025 jelentése feltárta, mekkora egyenlőtlenségek állnak fenn – még mindig –, és ezek milyen hátrányt jelentenek a nők számára a munkaerőpiacon. Reguly Márta, a PwC Magyarország HR tanácsadási csapatának vezetője felvázolta, milyen lehetőségeket – és nem mellesleg céges kötelezettségeket – von maga után a hamarosan élesedő uniós direktíva, a Pay Transparency, amely az EU-ban hivatott rendezni ezt a régóta fennálló problémát.
Megérkeztek a hazai lízingszerződések tavalyi számai, amelyek összességében ugyan növekedést mutatnak, de tanulságos megnézni a részleteket, hiszen komoly eltérések jelentek meg az egyes szegmensek között, és ennek nyomós okai vannak. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a BizniszPlusznak kifejtette, hogy szervezetük éves jelentéséből milyen következtetéseket érdemes levonni a magyar vállalkozások helyzetéről és lehetőségeiről, illetve magának a lízingpiacnak az alakulásáról.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

A paksi atomerőmű bővítésének keretében megkezdődött a hatodik blokkhoz szükséges reaktortartály gyártása Oroszországban, és ezzel párhuzamosan az ötödik blokk turbinájának első elemeit is gyártani kezdték Franciaországban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.