2024. február 13. – Információk, hírek vállalkozóknak

2024. 02. 13., 08:10

Az Üzletem.hu összefoglalója.

Pedagógus életpályamodell: 762 593 390 395 forintra „pályázhat” a Belügyminisztérium

Megjelent az „EFOP_PLUSZ-2.1.1-24 Pedagógus életpályamodell” című felhívás kitöltőprogramja – tájékoztatott a kormány a hivatalos pályázati portálon.

Hatalmas lendületet vett januárban az ingatlanpiac

Aktívan, az egy évvel korábbit 43 százalékkal meghaladó forgalommal kezdte az évet a hazai ingatlanpiac, a jelzáloghitelek összege pedig ennél is dinamikusabb, 80 százalékos növekedést mutat a Duna House adatai szerint.

A kihívások ellenére optimisták az ingatlanpiaci szakértők

A Deloitte felmérése szerint idén a közép-európai ingatlanpiaci szereplők mintegy negyven százaléka számít a piaci aktivitás fellendülésére.

Speciális esetek könyvvizsgálatkor

A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény és egyéb jogszabályok nem csupán üzleti évek könyvvizsgálatát rendelik el, a könyvvizsgálat vonatkozhat egy-egy speciális számviteli dokumentum kötelező auditjára is, mely során könyvvizsgáló bevonása szükséges. Vegyük sorra, melyek a leggyakoribb speciális audit esetek – olvasható az RSM Hungary blogbejegyzésében.

Állásfoglalás a kiszereléscsökkentési bejelentések adattartalmáról

Az Agrárminisztérium, a Nébih és a Nemzetgazdasági Minisztérium közös ajánlást fogalmazott meg az 1/2024. (I. 9.) Korm. rendelet alapján érintett kereskedők felé. Az ajánlás a kiszereléscsökkentésben érintett bejelentésköteles termékek esetében megadandó adatok körére vonatkozik.

Magyar kkv-k is igényelhetik a kedvezményes „zöld lízinget”

Az Európai Beruházási Bank és a Deutsche Leasing február 9-én állapodott meg annak a hitelcsomagnak az első, 50 millió eurós részletéről, amely németországi, bulgáriai, magyarországi és más uniós tagországok kis- és középvállalkozásainak, valamint közepes piaci tőkeértékű vállalatainak zöld átállást segítő lízingjeit támogatja.

Meglévő helikopter is lehet önvezető – ezzel az innovatív megoldással

Megtalálták a megoldást a helikopter-balesetek jelentős részére: ki kell vonni a pilótafülkéből az emberi tényezőt – legalábbis olyan repülések és manőverek során, amelyek a legtöbb tragédiát okozzák. A Rotor innovációja nagyot szólhat, mert mai, létező helikopterekben is bevezethető.

Negyedik gyártócsarnokát építi az Europtec Kft. Zalaegerszegen

Mintegy 5 millió eurós beruházással építi negyedik gyártócsarnokát Zalaegerszegen a svájci hátterű Europtec Kft.

Elkezdődött a Paksi Atomerőmű 4. blokkjának 2024. évi karbantartása

A Paksi Atomerőmű középtávú karbantartási tervének megfelelően 2024. február 9-től megkezdődött a 4. blokk 2024. évi karbantartása, amely a fűtőelemek üzemszerű cseréjével összekötött tervszerű karbantartási tevékenységeket foglalja magában.

Gyűlnek a javaslatok a KRESZ megújításához

Széleskörű társadalmi együttműködésben újul meg a KRESZ, kétnapos szakmai fórumon gyűjtik össze a közúti közlekedésben részt vevők elvárásait – tájékoztatott az Építési és Közlekedési Minisztérium.

3,2 milliárd forintos pénzmosási ügyben emelt vádat a Fővárosi Főügyészség

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy – nemzetközi elkövetői köröket kiszolgáló – Magyarországon kiépített bűnszervezet irányítójával, tagjaival és az elkövetésbe bevont személyekkel, összesen 70 vádlottal szemben, és többségük ellen fegyház- és börtönbüntetést indítványozott.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 02. 14., 13:10
Ha esetleg megtorpanunk egy-egy projekt kapcsán, általában humorral próbálunk felülemelkedni a problémákon, a jó hangulat mindig átlendít a nehézségeken – mondta az Üzletemnek Rázga-Ilyés Noémi, a CheckINN innovációs programigazgatója.
2024-03-02 15:10:41
Ugyanazon elbírálás alá esik a bányászat, a kereskedelem, a fogadás, a befektetés, valamint az ellenértékként történő szerzés is.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.
2024. 02. 03., 21:30
epizód: 2024 / 3   |   hossz: 19:22
A Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetségének elnökével azt elemezzük a BizniszPlusz aktuális epizódjában, hogy hogyan alakíthatja át a toborzási folyamatokat és általában a HR munka világát a mesterséges intelligencia. A szakemberrel megnéztük azt is, milyen szakmai készségek ívelnek fel az AI korszakban, és ennek milyen lenyomatai lesznek érzékelhetők a következő években, sőt, már 2024-ben is. A magyar gazdaságban megjelent külföldi munkavállalók által elindított munkaerőpiaci trendek, valamint a változó minimálbér és bérminimum hatásai szintén szóba kerültek a beszélgetésben. Utóbbiakról kiderült mekkora terhet rónak a magyar vállalkozásokra, és ennek milyen mögöttes okai vannak, a munkaerő termelékenységének alakulásától a tapasztalt kollégák megtartásáért indult küzdelemig.
Soha még ilyen magas összeggel – egy kártyára vetítve több, mint 130 ezer forinttal – nem tartoztak a hazai hitelkártya-tulajdonosok, mint 2023-ban. Úgyhogy erről beszélni kell – pláne az elmúlt 10 év tapasztalataival összehasonlítva. A BiztosDöntés.hu alapítója szerint a tartozások átlagos összege túl magas, ami leginkább annak tudható be, hogy nem egészséges irányba tolódtak el az adósságaink. Mire jó valójában egy hitelkártya, és milyen kisebb szemléletváltással kerülhető el, hogy túl magas tartozásokat halmozzunk fel? Tudd meg a válaszokat a tudatosabb gazdálkodáshoz Gergely Péter pénzügyi szakértőtől!

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS