2020. január 21. – Információk, hírek vállalkozóknak

2020. 01. 21., 08:30

Az Üzletem.hu összefoglalója.

Online számlaadat-szolgáltatás: az öt leggyakoribb hiba

  • A NAV folyamatosan vizsgálja az online számlaadat-szolgáltatási kötelezettség teljesítését, ennek során öt típushibát azonosított. Ezek a hibák kellő körültekintéssel és az alábbi javaslatok figyelembevételével elkerülhetők.

ÉVOSZ: idén a lakásépítési ágazatot kell helyzetbe hozni

  • 2020-ban a lakásépítési ágazatot kell helyzetbe hozni, amelyhez segítséget nyújthat az állam, akár azzal, hogy a 2020-ra tervezett, építőipari cégek modernizációjához nyújtott költségvetési támogatást a lakásépítési kapacitások bővítésére fordítja – mondta az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke hétfőn Budapesten.

Bisnode: tovább csökkent a magyar cégek száma tavaly

  • Több mint 5 százalékkal több céget alapítottak, és 3,6 százalékkal kevesebb cég szűnt meg tavaly, mint az előző évben – derül ki a Bisnode cégcsoport legfrissebb adataiból.

6 forinttal olcsóbban tankolhatnak a dízelesek szerdától

  • A Mol 6 forinttal csökkenti a gázolaj nagykereskedelmi árát szerdán, a benzin ára ezúttal nem változik.

Hogyan adható el a társasházi közös tulajdonban lévő ingatlan?

  • Társasházak esetén időről-időre felmerül, hogy a társasház a közös tulajdonban lévő valamely ingatlanrészt el kívánja adni. A társasházi közös tulajdonban álló területek elidegenítése azonban nem olyan egyszerű, mint a külön tulajdonban lévő lakások átruházása.

EU: napirenden a közös konszolidált társaságiadó-alap

  • Két évtizede merült fel először a társasági adózás EU-n belüli egységesítésének ötlete, kidolgozott irányelv-tervezettel és konkrét javaslatokkal azonban először csak 2011-ben állt elő az Európai Bizottság.

Vészharangot kongatnak a madárinfluenza miatt Romániában

  • A növekvő hús- és tojásbehozatal miatt egyre súlyosabb gondokkal szembesülő román baromfiágazatra újabb csapást mérhet a madárinfluenza. Az ország valamennyi megyéjében riadóztatták az állategészségügyi hatóságokat.

Tusakodás a második nyugdíjpillér körül Szlovákiában

  • A szlovákiai alkalmazottak körében egyre nagyobb a népszerűsége a második nyugdíjpillérnek.
Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-29 20:10:00
A korábbi éveket jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek odaítélt elismerést december elején adják át a Művészetek Palotájában.
2023-09-29 16:50:00
A rossz egyéni döntéseket jobb elkerülni, ennek pedig a legjobb módja, ha a felnövekvő generáció már az iskolában elsajátítja a pénz használatának alapjait, a pénzügyi rendszer lényegét, a takarékosságot és a saját erőforrásainkkal való gazdálkodást – mondta Varga Mihály a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj átadóünnepségén.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS