2019. november 27. – Információk, hírek vállalkozóknak

2019. 11. 27., 08:25

Az Üzletem.hu összefoglalója.

Doucha Ferenc: Még több városban működhetnének VOSZ-klubok

  • A Prima gála mára egyfajta „Zalaikummá” nőtte ki magát – mondta az Üzletemnek Doucha Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Zala Megyei Szervezetének elnöke.

Gálán köszöntötték a VOSZ Prima díjasait Somogy megyében

  • Tizenharmadik alkalommal szervezte meg a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének somogyi szervezete a megyei Prima Díj gáláját.

GVH: 2018 dióhéjban

  • Az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága elfogadta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2018. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazásával összefüggő tapasztalatairól szóló beszámolót.

Kezdhetjük temetni a kézi számlatömböket

  • A 2020. július 1-től tervezett új jogszabályok várhatóan újabb döfést adnak az amúgy is letűnőben lévő kézi számlatömböknek.

Hét és fél perc és már fel is törték az informatikai rendszert

  • A cyberbűnözők felkészültebbek, mint valaha, és egyre csábítóbbak számukra a „kishalak": statisztikák szerint az ilyen bűncselekmények közel fele a kis és közepes méretű cégek ellen irányul.

Rákossy Balázs: már lehet pályázni az új gyakornoki programra

  • Már beadhatók a támogatási kérelmek az Új gyakornoki program című pályázati felhívásra – közölte Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára kedden.

Vállalkozásösztönző program indult fiataloknak

  • Országszerte 42 középiskola végzősei tanulhatnak vállalkozási ismereteket egy civil kezdeményezés keretében.

Egyre jobb Magyarországon adózni

  • Harminc helyezéssel előrébb lépett Magyarország a Világbank Paying Taxes rangsorában a tavaly közzétetthez képest, így az 56. helyen áll.

Igazi sláger volt a tévé az eMAG-nál a Black Friday-n, de két kocsit is vettek

  • Rekord növekedést jegyezhet az eMAG.hu a kártyás vásárlások tekintetében az év legjobban várt e-kereskedelmi eseményén, a Black Friday-n: a tavalyi 40 ezer fő után idén több mint 70 ezer vásárló választotta ezt a fizetési módot.

Csoportos létszámcsökkentés a Magyar Postánál

  • Budapesti telephelyein 110 embert érintő, csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó szándékot jelentett be a Magyar Posta.

A magyarok több mint fele átképeztetné magát

  • A világszintű hajlandóságtól alacsonyabb, 56 százalék azon magyarok aránya, akik átképeznék magukat azért, hogy megbirkózzanak a globalizáció és a technológiai változások munkavégzésre gyakorolt hatásával.
Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-20 19:20:12
A pályaválasztás sokszor már a középiskoláig eldől. A támogató közeg hiánya miatt választja kevesebb lány a műszaki-technológiai hivatást – állapítja meg a CETIN Hungary Zrt. kutatása.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS