Vállalkozásösztönző program indult fiataloknak

2019. 11. 26., 12:00

Országszerte 42 középiskola végzősei tanulhatnak vállalkozási ismereteket egy civil kezdeményezés keretében.

Nemzetközi átlag alatti a magyar fiatalok vállalkozási kedve. A hazai felsőoktatásban résztvevő diákok mindössze 5,1 százaléka kezd vállalkozásba tanulmányai végéig, míg a nemzetközi átlag 11,2 százalék, a GUESS (Global University Entrepreneurial Spirit Students' Survey) kutatása szerint.

A fiatalok többsége jóformán semmit sem tud a vállalkozásról, így érthető, hogy nem mernek belevágni. Ráadásul rengeteg a tévhit és az előítélet, hogy pénz és tapasztalat nélkül nem lehet vállalkozni, vagy hogy Magyarországon nem lehet tisztességesen vállalkozni” – mondta Berger Gábor közgazdász, a Cégalapítás Fiatalon című könyv szerzője, a program gesztora.

A program célja valós képet mutatni a vállalkozásról és ösztönözni a fiatalok vállalkozási hajlandóságát. A részt vevő iskolák 1000 példányt kaptak ajándékba a Cégalapítás Fiatalon című könyvből, oktatási célokra. A könyv közérthetően mutatja be, hogy melyek egy vállalkozó napi feladatai, hogyan szerezzenek vevőket, vagy épp hogyan vegyenek fel alkalmazottakat. Közben nagy hangsúlyt fektet az olyan emberi értékek átadására, mint a becsület, a kitartás vagy épp a felelősségvállalás.

A kezdeményezésről minden középiskola értesítést kapott, és bárki csatlakozhatott, aki vállalta, hogy a könyvek könyvtári állományba kerülnek és foglalkoznak a témával. Harminc településről 42 középiskola regisztrált a programban. A részt vevő iskolák több mint fele az országos középiskolai rangsor 100 legjobbja között van.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-04 15:17:17
Az MNB értesítette a K&H Biztosító Zrt.-t Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási pályázata pozitív elbírálásáról. Az új konstrukció forgalmazása így akár azonnal indulhat. Ezzel már 12 minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás érhető el a piacon.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS