Gyorsabban épülnek fel a rákbetegek, ha ezzel a robottal műtik őket

Gyorsabban épülnek fel a rákbetegek, ha ezzel a robottal műtik őket
2023. 08. 21., 15:22

A szakorvosok munkáját kiegészítő (és NEM helyettesítő) da Vinci XI sebészrobottal már közel 300 operációt hajtottak végre egy kórházban. A betegek hihetetlenül rövid ápolási és lábadozási időről számoltak be.

Az orvosi beavatkozásokat támogató sebészeti robotok egyre nagyobb teret hódítanak el a modern országok egészségügyi rendszereiben, mivel segítik az orvosok pontosabb, gyorsabb és jobb munkavégzését, valamint jelentősen lerövidítik a páciensek korházban töltött és gyógyulási idejét.

Az egyik legígéretesebb robot, amellyel egyetlen rendelőintézetben már megközelítették a lélektani 300 műtéti eljárást, a da Vinci XI. Ezzel a négykarú precíziós eszközzel elsősorban rákbetegeket operálnak az angliai Northampton város közkórházában.

A BBC tudósítása szerint egyedülálló rendszerről van szó, amihez az intézet 1,7 millió fontos (kb. 760 millió forintos) beruházással jutott hozzá. Ez soknak tűnik, pedig valójában a magyar egészségügyben is sok százmilliós tételekről kell beszélni, amikor olyan fontos diagnosztikai eszközök beszerzése válik szükségessé, mint egy CT vagy egy MRI.

A da Vinci sebészeti rendszer rendkívül ügyes robotkarjai minden korábbinál pontosabb manipulációt tesznek lehetővé az orvosoknak ahhoz, hogy precíz vágásokat és öltéseket hajtsanak végre az operáció során. Az Egyesült Királyságban már ma is robotok segítenek például méh endometriózisban szenvedő nőkön, míg Kanadában mély agyi stimulációs műtéteket végeznek hasonló eszközökkel, hogy javítsák epilepsziás betegek életminőségét.

A riport szerint a da Vinci XI-et Northamptonban már több mint 280 műtétnél használták, és az orvosok előszeretettel alkalmazzák rákos betegek műtéti eljárásai során. Az immáron sokat bizonyított rendszer az eddigi tapasztalatok szerint nem csak pontosabbá teszi a munkát, de az apró bemeneti sebek és a minimális szövetsérülések miatt jelentősen lerövidíti a lábadozási időt is.

A kórház sebésze, Chandran Tanabalan elárulta: a robot kulcsfontosságú partner a megnövekedett teljesítményhez, még akkor is, ha nem autonóm. „A robot nem végzi el a műtétet. A sebészek használják, hogy nagyobb pontosságot, rugalmasságot és ellenőrzést tegyen lehetővé a műtétek során. Ez kisebb sebeket jelent, amelyek gyorsabban gyógyulnak, és lehetővé teszik, hogy a betegek korábban hazamehessenek” – magyarázta.

Az új műtéti eljárást méltatták maguk a betegek is. Egyikük, Ross Thompson a BBC-nek elmondta: a da Vinci XI-gyel szeptemberben távolították el a prosztatáját. „Reggel hét körül érkeztem a kórházba, és másnap délután háromkor már mentem is haza. Néhány hét alatt nagyjából visszatértem a normális kerékvágásba. Azt mondanám az embereknek, hogy határozott előnyei vannak egy ilyen műtétnek, úgyhogy fogadják el, ha felajánlják nekik.”

Az együttműködő sebészeti robotokat gyártó Intuitive Surgical honlapja szerint a da Vinci rendszerekkel legalább 12 millió műtéti eljárást hajtottak végre a világon, csak 2022-ben. Az eszközeikből eddig több mint 7500 darabot telepítettek, 70 országban. Az alkalmazásaik elképesztő iramban terjednek, hiszen ma már ott tartunk, hogy átlagosan 16,8 másodpercenként egy sebész valahol a bolygón belekezd egy műtétbe, amihez da Vinci robotot használ.

Gábor János

Főoldali kép: Intuitive Surgical

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 07. 09., 18:20
Kiválóan teljesített a Széchenyi Kártya Program 2025 első félévében, a programban részt vevő bankok 8555 beruházási célú hiteligényt fogadtak be 264,7 milliárd forint összegben – számolt be a Nemzetgazdasági Minisztérium.
2025-07-10 18:25:00
Az előző hónaphoz képest 0,3 százalékkal csökkent, az egy évvel korábbit azonban így is meghaladta 1,1 százalékkal a szolgáltatások volumene az Európai Unióban 2025 áprilisában – tájékoztatott az Eurostat.
2025-07-10 17:10:00
2025. júniusban nemcsak az elektromos és hibrid hajtásláncú használt autók iránt nőtt dinamikusan az érdeklődés, de a korábban csak stagnáló hagyományos (benzin, dízel) hajtású autók is újra szárnyra kaptak – derül ki a Használtautó.hu adataiból.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Donald Trump kriptoüzlete – és a piachoz kötődő szabályozó tevékenysége – miatt világszerte egyre nagyobb figyelem irányul a digitális valutákra. Mivel a téma egy 2025. július 1-jével érvénybe lépett kriptopiaci törvény miatt itthon is forró, megkértük Kalocsai Kornélt, a Blockchain Magyarország Egyesület alapító-elnökét, hogy segítsen tisztán látni, egyrészt az amerikai elnök által előidézett változásokkal, másrészt azzal kapcsolatban, hogy a kriptopiacot hogyan kellene mindenki javára megtisztítani. A blockchain és kripto szakértő-tanácsadó a leggyakrabban előforduló buktatókra és csalásokra is felhívta a figyelmet.
Érdekes ingatlanpiaci helyzetet teremt a helyi önazonosság védelméről szóló törvény, amely júliustól már hatályba is lép. Sokan gondolják, hogy önmagában a létezése befolyásolhatja az árakat, de ez szinte kizárólag az önkormányzatokon múlik. Bár Szegő Péterrel még a parlamenti szavazás előtt beszélgettünk a témáról, a Duna House PR és elemzési szakértőjeként átfogó képet tudott adni róla, hogy mi történik lokálisan és országosan a jogszabály bevezetése után.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közölte: sajnálattal veszi tudomásul, hogy a kormány szakmai egyeztetés nélkül hosszabbította meg a hatósági árak rendszerét, hiszen ezzel a szőnyeg alá söpörték a gazdaságban lappangó feszültségeket, amelyek így csak tovább gyűlnek és mindenképpen felszínre kerülnek. Az árrésstop legnagyobb vesztesei éppen a kisboltok lesznek, hiszen lemaradnak az árversenyben a multikkal szemben – vezeti le ebben az epizódban Kozák Tamás. Az OKSZ főtitkára azt is elmagyarázza, miért nincs rendjén az elmaradt egyeztetés és felvázolja a szövetség szakpolitikai javaslatait, amelyek viszont gyógyírt jelentenének – árrésstop helyett.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS