Újra a kormány térfelén pattog a labda a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás árplafonját célzó jogszabályjavaslat kapcsán Romániában. A nagy fuvarozócégek elégedetlenek a közvitára bocsátott tervezetben szereplő díjszabásokkal.
Bár a pénzügyminisztérium még február közepén közvitára bocsátotta a jogszabály-tervezetet, amely hat hónapra árplafont szabna meg kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb/RCA) kötvényeire, a felek nem tudnak dűlőre jutni az értékekről, így késik annak a bevezetése – írja a Krónika.
A legutolsó fejlemény, hogy a Gazdasági és Társadalmi Bizottság (CES) március 1-jén negatívan véleményezte a tervezetet, így az visszakerült a pénzügyminisztérium asztalára.
Birtalan József, a Biztosítási Felügyelet (ASF) igazgatótanácsának tagja elmondta: az árplafon sok magánszemélyen és vállalkozáson segítene, de olyan árakat kell megszabni, amely a biztosítótársaságokat is viszonylag egyensúlyban tartja, különben az egész iparágat veszélybe sodorják.
Már február közepén három személy- és árufuvarozókat tömörítő munkáltatói szervezet – a COTAR, az APTE 2002 és az Apulum – is azzal fenyegetőzött, hogy utcai megmozdulásokat szerveznek, amennyiben a kormány nem fagyasztja be ideiglenesen a kgfb árát.
A pénzügyminisztérium által közzétett tervezetben a 16 tonnás vagy annál nagyobb teherszállító járművek esetében legtöbb 10 253 lej lenne a kgfb. Az ASF referenciaárai szerint ez 5212 lej a magánszemélyeknek és 7 539 lej a jogi személyeknek.
Független elemzők szerint legalább 25 ezer lej kellene hogy legyen egy kamion biztosítása, hogy a biztosítótársaságoknak ne legyen ráfizetéses.
A HIPA munkáját és hazánk befektetési környezetét negyedik alkalommal ismerték el az Annual Investment Meeting éves kongresszusán Dubajban, idén már Európa legjobb befektetési ügynökségeként.
A paksi atomerőmű bővítésének keretében megkezdődött a hatodik blokkhoz szükséges reaktortartály gyártása Oroszországban, és ezzel párhuzamosan az ötödik blokk turbinájának első elemeit is gyártani kezdték Franciaországban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.