„A jövő magyar, high-tech és zöld”

2020. 02. 13., 18:15

Az innovációs tárca a magyar gazdaság versenyképességi fordulatának megvalósításán dolgozik – mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde Legek 2019 díjátadó gála, évértékelő és évindító eseményén.

Az államtitkár a „Stratégiai irányok a magyar gazdaságpolitikában” címmel megtartott előadásában hozzátette: a legnagyobb globális kockázatok a Világgazdasági Fórum szerint túlnyomóan környezeti és geopolitikai hatások.

A magyar gazdaságot 2010 óta költségvetési, monetáris és növekedési fordulat helyezte új pályára, most a versenyképességi fordulat megvalósításán dolgoznak - mondta. Ennek érdekében három jelentős kulcsszó köré szervezik a gazdaságpolitikai célkitűzéseket. „A jövő magyar, high-tech és zöld.” Ennek megfelelően a kormány kiemelt célja, hogy minél több olyan magyar tulajdonú vállalat jöjjön létre, amely korszerű és zöld technológiával, munkavállalóinak biztos megélhetést nyújtva, világszínvonalú termékeket és szolgáltatásokat állít elő.

Ennek érdekében például 2030-ig 90 százalékos klímasemlegességet szeretnének elérni, azaz a nulla szén-dioxid-kibocsátást a villamosenergia termelésben. A magyar gazdaságpolitika stratégiai víziója, hogy Magyarországot, az állampolgárokkal közösen, tiszta országgá tegye, és megőrizze a vízkészleteket - ismertette, hozzátéve: a harmadik pillér az innovációvezérelt gazdasági növekedéshez egyetemközpontú innovációs ökoszisztémák létrehozása, így nyolc magyar egyetem köré Science Parkokat alakítanak ki. A következő pontja a stratégiának a digitalizációs alapinfrastruktúra fejlesztésével biztosítani a 4. ipari forradalomra való felkészültséget.

A közlekedési infrastruktúra fejlesztése, felnőtt és szakképzési rendszerek átalakítása, és a nemzetközi összevetésben is kivételes magyar kreativitás kiaknázása szerepelnek a stratégiában - mondta.

György László átadta a fenntarthatóságért és felelős vállalatirányításért járó díjat a Mol Nyrt.-nek, amely méltatása szerint a magyar gazdaság kiemelkedő szereplője, az egyik legsikeresebb magyar high-tech és multinacionális zöld vállalat.

Patai Mihály, a BÉT elnöke, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke arról beszélt, hogy a tavalyi év kiemelkedő volt a tőzsdén, a világ legjobban teljesítő tőkepiacai közé tartozik a BÉT. Az idei év útkereséssel kezdődött a világpiacokon, az amerikai indexek szerdán csúcson zártak, ez az év bonyolult lesz.

Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója ismertette: a visszafogott 2018-as teljesítmény után a BUX index mintegy 18 százalékot emelkedett 2019-ben, ötéves időtávon 170 százalékot emelkedett a BUX.

A vezérigazgató elmondta, fontos hatások érik a tőkepiacokat, az egyik a klímaváltozás, valamint a fenntarthatóság, ami kiemelt gazdaságpolitikai tényező lett. A húszéves múltra visszatekintő BÉT Legek programban, amelyben a tőkepiac kimagasló teljesítményt nyújtó szereplőit díjazzák, az idén először ismerték el a fenntarthatóságot, a felelős vállalatirányítást.

A BÉT a szakmai zsűri véleménye és a tőzsdei vállalatok piaci teljesítménye alapján 22 díjat adott át, közöttük a fenntarthatóságért és felelős vállalatirányításért járó díjat a Mol Nyrt.-nek. A Növekedési kötvényprogram kibocsátási díjat a Cordia International Zrt. kapta, a Növekedési kötvényprogram befektetési szolgáltatói díjat pedig az OTP Bank vehette át, a bank az év legnagyobb forgalmat elért részvénykibocsátója díjat is megkapta. Az év legnagyobb forgalmú részvénykereskedő cége a Wood & Co lett. Az év legnagyobb forgalmú határidős BUX index-kereskedője és a legnagyobb forgalmú határidős részvénykereskedője díját az Erste Befektetési Zrt. kapta. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS