Megkapta a villamos létesítési engedélyt a Paks II. projekt

2020. 11. 20., 14:00

Megkapta az ún. villamos létesítési engedélyt a két új paksi blokk létesítéséért felelős Paks II. Zrt. a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivataltól (MEKH).

A MEKH engedélye kiemelt jelentőséggel bír az új blokkok mint villamosenergia-termelő egységek létesítésének megkezdése kapcsán, és olyan fajsúlyos engedélyek sorát gyarapítja, mint a környezetvédelmi engedély és a telephelyengedély – közölte Mittler István,a társaság kommunikációs igazgatója.

A Paks II. Zrt. a villamos energiáról szóló törvényben foglalt kötelezettségének eleget téve 2020. október 9-én nyújtotta be az új blokkokra vonatkozó létesítésengedély a MEKH-hez.

A most kézhez kapott villamos létesítési engedély – az Országos Atomenergia Hivatal által kiadható, a nukleáris létesítményre vonatkozó létesítési engedéllyel együttesen – előfeltétele az új blokkok tényleges építési, gyártási, beszerzési és szerelési munkái megkezdésének.

Ahogy arról az energiahivatal honlapja korábban beszámolt, az utolsó megvalósult új, 50 MW feletti erőművi beruházás létesítési engedélyét 2007-ben, 13 évvel ezelőtt adta ki a MEKH.

További engedélyek

A napokban a felvonulási terület több engedélyt is megkapott az Országos Atomenergia Hivataltól.

Az acélszerelvények összeszerelési és raktározási területe

Acélszerelvények összeszerelési és raktározási területe az acél- és betonacél-szerelő üzem része lesz. Itt történik majd az acélszerkezetek előzetes összeszerelése, beépítése az acélszerkezetek korróziógátló kezelése után. Ezt követően a késztermékeket az építési helyre vagy az acélszerkezetek ideiglenes tárolóhelyére szállítják. A terület két 50 tonna teherbírású, 42 méter fesztávú és két, szintén 50 tonnás, 32 méter fesztávú bakdaruval lesz felszerelve.

A betonkeverő üzem létesítménykomplexumának épületei

A hét építményből álló komplexum részét képezi többek között két betonkeverő üzem egyenként 3 db 500 tonnás cementsilóval, adalékanyag-tároló silókkal, 30 tonna/jármű terhelhetőségű rakodórámpákkal, továbbá a betongyártási technológiához szükséges egyéb berendezésekkel.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS