2023-ban összesen 445 milliárd forintot töltöttek fel a munkáltatók a Széchenyi Pihenő Kártyákra, amely negyedével, azaz több mint 90 milliárd forinttal haladta meg a 2022-ben látott összeget (354,7 milliárd forint). Decemberben kiemelkedő szintet ért el a feltöltések mértéke: 83 milliárd forint érkezett a dolgozók SZÉP-kártyájára. Ez 58 százalékkal volt magasabb a 2022 decemberében (52,4 milliárd forint) feltöltött összegnél.
2023. augusztus 1. és 2023. december 31. között a munkáltatók az éves – 450 000 forintos – kereten felül a SZÉP-kártyákra egyszeri, legfeljebb 200 000 ezer forint összeget utalhattak. Így 2023-ban 650 ezer forintra emelkedett a kedvező adó- és járulékfizetés mellett adható munkavállalói elismerés keretösszege, valamint ebben az időszakban a SZÉP-kártyákon rendelkezésre álló összegeket a családok hidegélelmiszerek vásárlására is felhasználhatták – írja közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Az intézkedés hatására közel 5 ezer új munkáltató lépett be a SZÉP-kártya rendszerébe, továbbá a munkáltatók 30 százaléka biztosította a megnövelt összeget.
2023-ban kártyabirtokosok összesen 449,4 milliárd forintot költöttek, amelyből a decemberi költések összege 64,2 milliárd forintot tett ki. Ez utóbbi 87 százalékkal volt több, mint a 2022 decemberi költések összege (34,4 milliárd forint).
Október 19-én kilencedik alkalommal rendezik meg a Somlón egy különleges hazai szőlő- és borfajta nagyszabású bemutatóját.
Folytatódik a munkagödör kialakítása az 5. blokk területén – jelentette be Szijjártó Péter.