Kocsis Csaba: Harminc éve ugyanaz a számom, mindenki számára elérhető vagyok

Kocsis Csaba Keszthelyen született, de már 14 évesen Budapestre került kollégistaként. A középiskolában egy országos villamosságtani tanulmányi versenyen 2. helyezést ért el, így automatikusan felvették a Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnöki karára. Miután végzett, egy nagyvállalat műszaki osztályára került, de két év után belátta: nem neki való a mérnöki pálya.

Ekkor röviddel a rendszerváltás után jártunk, ő pedig úgy döntött, az üzlet világa felé fordul. Levelezőn beiratkozott a mai Corvinusra, akkori nevén Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemre, ahol ipari marketinget tanult. Hamarosan diszkót, éttermet, biliárdszalont, éjszakai klubot nyitott. Az éttermében ismerkedett meg egy olasz üzletemberrel, aki beavatta a sütőipari vállalkozása rejtelmeibe.

1994-ben Kogép Kereskedelmi Kft. néven egy magyar társával már saját céget alapítottak, amely idehaza 15 éve piacvezetőnek számít a sütőipari- és cukrászati gépek forgalmazása terén. A berendezések értékesítése mellett karbantartással, szervizeléssel is foglalkozó cégnek mai napig tulajdonos-ügyvezetője, csakúgy, mint a 2005-ben alapított Intergavel Aukciószervező Kft.-nek. Utóbbi idehaza egyedülálló módon ipari árveréseket bonyolít le, döntően az interneten keresztül. Tavaly csaknem 200 online aukció került fel a weboldalukra. Most Kocsis Csaba terveiről olvashatnak az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 182. interjújában.

– Mit tart karrierje eddigi csúcsának?

– Kezdhetném azzal, hogy 2010-ben mindkét cégem gyakorlatilag 0-ra került, és onnan sikerült úgy újraépíteni azokat, hogy magasabb szintre jutottunk, mint valaha. De persze voltak igazi, emlékezetes állomások is. A Kogépnél nagy sikernek tartottam, amikor egy általam vezetett, több milliárdos projekt tárgyalása után a beruházó magyar cég és a partner holland-német konzorcium is úgy érezte, hogy remekül képviseltem az érdekeit. Az Intergavelnél pedig azt a győri élő gépárverést tartom a csúcsnak, amelyre mintegy 500 licitáló jött el, a világ minden tájáról.

– Milyen távra tervez?

– Mindenképpen hosszú távra, csak épp már egy másik „minőségben”, mint most. Szeretném egyre kevesebb személyes jelenléttel, a kiváló munkatársaimnak egyre több önállóságot adva vezetni a vállalkozásaimat. Teljesen viszont nem akarok kiszállni, szeretem, amit csinálok, de az operatív ügyek intézése helyett inkább amolyan „iránymutató” szerepet vennék fel.

– Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– A Kogépnél tulajdonképpen elértük, amit szerettünk volna: piacvezetők akartunk lenni, és azok is vagyunk már másfél évtizede. Persze folyamatosan tanulunk, bővülünk, alkalmazkodunk a változásokhoz, próbálunk is elébe menni azoknak, de a magyar piac felvevőképessége korlátokat szab a fejlődésnek. Az Intergavel esetében viszont még látok jelentős potenciált: szeretnénk a szlovák, cseh, lengyel, román piacokon is egyre erősebben jelen lenni, ezáltal igazi regionális céggé válni.

– Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– A bevezetőben említett olasz üzletember mellett rengeteg mindent elsajátítottam az üzleti kommunikációval kapcsolatban. Az aukciók terén pedig egy osztrák partner segített az alapok lerakásában, gyakorlatilag az ő működésüket adaptáltuk a magyar viszonyokra. De akárkivel is találkoztam a munkám során, mindig igyekeztem a lehető legtöbbet ellesni tőle, mert mindent tudni akartam mindenről. Aztán beláttam, hogy ez nem lehetséges – jobb, ha minden területen a legjobb kollégákkal veszem magam körbe.

– Mivel motiválja a kollégáit, társait?

– Az anyagi megbecsülést, a jó munkahelyi környezetet és a döntési szabadságokat említeném a legfontosabbak közt. De hiszek a példamutatás erejében is. Annak idején azzal akartam élen járni, hogy én dolgoztam a legtöbbet. Ma már más a hozzáállásom. Arra törekszem, hogy a kollégák megkapják tőlem a szükséges tanácsokat, átadjam nekik a tapasztalataimat, de a feladatot teljes egészében magukénak kell érezniük – így pedig a sikerélmény is az övék.

– Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– Egyikben sem. Más kérdés, hogy az Intergavelnél például olyan sok szektorral kerülünk kapcsolatba, annyi területre nyílik rálátásom, hogy kicsit olyan, mintha bele is kóstolnék ezekbe a szakmákba. Emiatt a változatosság miatt pedig nem kell attól tartanom, hogy belefásulnék a mostani munkámba.

– Hogyan építi üzleti kapcsolatait?

– Nem vagyok az a típus, aki csak azért jár el eseményekre, hogy kapcsolati tőkét szerezzen. Golfozni sem a többi üzletember miatt járok – nem is nagyon szeretek beszélgetni játék közben. Én abban hiszek, hogy ha korrekt módon intézzük az ügyeinket, az kiváló alap a későbbi együttműködéshez. Az elmúlt évtizedek pedig igazolták is ezt. Nekem 30 éve ugyanaz a számom, és mindenki számára elérhető vagyok.

– Mire sajnálja az idejét?

– Szakmai oldalról azokra a meetingekre, amelyeken a résztvevők java része csak azért van ott, mert előírták neki, de egyébként semmit nem tud hozzátenni az elhangzottakhoz. A saját cégeimben kerülöm is az ilyen „felesleges köröket”.

– Mivel lehet felbosszantani?

– Azzal, ha valakiben nem látom a kitartást. Ha én elkezdek valamit, addig nem adom fel, amíg meg nem találom rá a megoldást. Ugyanezt várnám el mindenkitől, mégis túl sokszor hallom, hogy: „Áhh, ezt nem lehet megcsinálni”; „Nincs értelme már próbálkozni”. És ez bosszant, mert ha igazán „beleáll” az ember egy dologba, akkor előbb-utóbb sikerül is neki.

– Milyen önkéntes munkát vállalna?

– Hiszek abban, hogy ha az ember többet kapott, akkor abból vissza is kell adnia, ezért fontosnak tartom, hogy segítsek másokon. Idő hiányában azonban munka helyett egyelőre anyagilag van lehetőségem támogatni a jó ügyeket: egy rászorulókat segítő keresztény egyesületnek adományozok rendszeresen. Később szívesen vennék részt a helyi politikában is, természetesen csak társadalmi munkában, hogy jobbá tehessem azt a települést, ahol élek.  

– Mire nem sajnálja a pénzt?

– Az észszerűség keretein belül tulajdonképpen semmire. A gazdaságot az működteti, ha forgatjuk a pénzt, úgyhogy ami befolyik, abból mindig érdemes beruházni, fejleszteni. A magánéletben pedig igényes vagyok a környezetemre és magamra, és ez, mint tudjuk, pénzbe kerül.

– Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– A feleségemmel és a gyerekeinkkel töltött idő. Ezen kívül pedig a golfozás és az utazás. Külön öröm, ha utóbbi kettőt ötvözni tudjuk: felkeressük a világ legszebb pályáit, amelyek olyan gyönyörű, rendezett helyek, hogy már pusztán ott lenni is óriási élmény. A golfban pedig az a jó, hogy sok más sporttal ellentétben nem 1 órás program, hanem ideális esetben egész napos. A legjobb pedig, hogy játék közben telefonálni sem illik.