Keszeg Anna: Nem csak divatosnak, stílusosnak is kell lenni

Keszeg Anna: Nem csak divatosnak, stílusosnak is kell lenni
2018. 10. 29., 12:00

A divattrendekről lassan nincs értelme beszélni: túl gyorsan változnak – mondja Keszeg Anna. A kolozsvári divatkutató, egyetemi tanár azt tanácsolja: gondosan alakítsuk ki öltözködési stratégiánkat.

Aki elegáns, az a társadalmi elvárásoknak megfelelően néz ki jól, sikeresen, tökéletesen – vallja Keszeg Anna.

A kolozsvári divatkutató a Krónikának  adott interjúban elmondta: „Aki divatos, az követi a trendeket, és azok függvényében öltözik. Kicsit azt mondja magáról, az újdonsággal való lépéstartás, illetve annak kifejezése, hogy ezekre a ruhákra van pénze, fontosabb, mint egyéniségének a megmutatása”.

A stílusos ember viszont érti önmagát, jól kommunikálja a saját egyéniségéről szóló üzenetét a kinézete segítségével.

Az egyetemi tanár szerint nagyon zavaró, amikor valakin egy szezon divatos darabjai közül 2-3 is feltűnik. Egyre inkább meghaladott ugyanis az az elképzelés, hogy a divatot követni kellene. Ha nem másért, már csak azért is, mert a fenntartható divat térhódítása a gondosan megválasztott alapdarabokra, az úgynevezett kapszulagardróbra fekteti a hangsúlyt.

Úgy látja, hogy érdemes visszatérni a házi, klasszikus gyártáshoz, a varrónőhöz, a helyi tervezőkhöz és piacokhoz. A divatkutató szerint az erdélyi magyarok nem követik a divatot. Helyette a tartós, funkcionális darabokban hisznek, hegymászó szerkóra, sportruházatra költenek inkább.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-04 15:17:17
Az MNB értesítette a K&H Biztosító Zrt.-t Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási pályázata pozitív elbírálásáról. Az új konstrukció forgalmazása így akár azonnal indulhat. Ezzel már 12 minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás érhető el a piacon.
2023-06-03 11:48:28
Melyik beszállító ne ismerné a végeláthatatlannak tűnő procedúrát, amíg egy multi céghez bekerül? Sok esetben protekció vagy ismeretség nélkül szinte lehetetlen eljutni az illetékesig. Ezen próbál segíteni egy újonnan indult ingyenes online platform.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS