Baltay Kristóf: A cégépítés rendkívüli kihívásokkal teli tevékenység

Szerdahelyi Csaba  |  2020. 03. 09., 10:00

Inspirál ahogy az irányításom alatt látványosan formálódik és sikeressé válik egy szervezet – mondta az Üzletemnek Baltay Kristóf, a ChatBoss Team ügyvezetője.

Baltay Kristóf feltett szándéka, hogy egyetemen fog tanítani. Mint ahogy abban is eltökélt, hogy amíg csak lehet, dolgozni fog. Bár sokak számára szentimentálisan hangzik, mégis úgy tartja, hogy az élet a legnagyobb tanítómester. Eddig már sok nagy kihívás van a háta mögött, s az őt ismerők tudják, hogy még rengeteg terve van. Ezekről is beszél az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 156. interjújában.

– Mit tart karrierje eddigi csúcsának?

– Szakmai karrierem csúcsa volt, amikor a harmincas éveim közepén a General Electric (GE) Coporate Közel-Kelet—Afrika régió HR vezetője voltam.  Pont egy növekedési pályán volt a cég abban az időszakban 4,2 milliárd USD árbevételről 7,6 milliárd USD bevételt produkált a régió. Ebben az időszakban jelentős szervezet építést kellett megvalósítani.   Szinte nulláról kellett felépíteni egy komplett, minden üzletágra kiterjedő – a régiós üzleti modellt támogató – HR szervezetet. Mindemellett kialakításra került a vezetésem alatt egy olyan vezetőfejlesztési program, ami olyan sikeres volt, hogy a helyi személyes kapcsolatok révén a GE-n kívül más nagyvállalatoknál is alkalmazásra került.  Az arab és afrikai világ kulturális sajátosságai, az üzleti elvárások nagy kihívást jelentettek, csakúgy, mint a teljesen más kompetenciákat megkívánó mostani feladatom, a ChatBoss Team  vezetőjenként.

– Milyen távra tervez?

– Dinamikus személyiség lévén meggyőződésem, hogy amíg az egészségem engedi, aktívan fogok dolgozni. A kérdés inkább az, hogy milyen arányt képvisel majd az idő előre haladtával a munkára és a magánéletre fordított idő.

– Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Egyrészt eddigi szakmai tapasztalataimat szeretném visszaadni a fiatal generációnak. Feltett szándékom egyetemen tanítani. Meggyőződésem, hogy a régi világból hozott konzervatív tapasztalatok és üzleti megközelítések, ha integrálódnak a jelenlegi dinamikusan változó üzleti körülményekhez és az online technikai lehetőségekkel, akkor értékes és ígéretes fiatal generáció kerül a szakmába. Másrészt a jelenlegi elfoglaltságom és eredményeink felébresztették bennem annak az igényét, hogy start-up cégeket segítsek eljuttatni olyan szintre, ahol a piacnak meghatározó szereplőivé válnak. A cégépítés rendkívüli kihívásokkal teli tevékenység, és inspirál ahogy az irányításom alatt látványosan formálódik és sikeressé válik egy szervezet. Ez a cél a ChatBoss Team esetében is.

– Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– Volt egy karizmatikus afroamerikai vezetőm – szintén a GE-nél töltött időszakomból –, aki szakmailag nagyon felkészült volt és hagyta a kollégáit a legjobb tudásuk és képességeik szerint kibontakozni.  Mindig ott állt mögöttem, mint egy védőháló, így a rossz döntéseimből is tanulással és fejlődéssel léptem tovább. Iránta érzett végtelen tiszteletem nem a vezetőnek szólt, hanem a mentornak. Minden szentimentalizmust félretéve, a legjobb tanítómester az élet. Ez alatt azt értem, hogy olyan szakmai és magánéleti helyzeteket teremt, amit nem problémaként, hanem lehetőségként élek meg. Valójában ezáltal tanulunk a legtöbbet.    

– Mivel motiválja a kollégáit, társait?

– Három dologgal. A döntésekbe való bevonással, információ átadással, illetve azzal, hogy minden kollégának meghagyom az autonomitását – a szakmai felkészültségének és képességeinek megfelelően.

– Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– Amit a bakancs listán már említettem, az oktatás olyan terület, amit szívesen csinálnék akár hosszútávon is.

– Hogyan építi üzleti kapcsolatait?

– Több mint 25 éves nemzetközi szakmai múltam eredményeként jelentős számú szakmai kapcsolatom született. Az üzleti kapcsolatok építéséhez azonban elengedhetetlen a lehetőségek gyors felismerése, ami abban rejlik, hogy nyitott vagyok adott helyzetben megítélni a lehetséges közös üzleti pontokat.

– Mire sajnálja az idejét?

– Sok időt tölteni ügyintézéssel, illetve egy témával többször foglalkozni rajtam kívülálló okok miatt. Mások szakmai figyelmetlensége és nemtörődömsége okozta problémák kezelésére szintén sajnálom az időmet.

– Mivel lehet felbosszantani?

– Szakmai felkészületlenséggel, mellébeszéléssel és a munkámban időveszteséget okozó „lassúsággal”. Nagyon nehezen tolerálom, ha sokat kell várni információra, válaszokra és nem tud haladni a feladatmegoldás. Részemről minden esetben megadom a tiszteletet a környezetem felé és nehezen viselem, ha tiszteletlenül viszonyulnak hozzám.

– Mire nem sajnálja a pénzt?

– Gyerekeim nevelésére és oktatására. Most már közel az 50-hez, egyre fontosabb számomra a töltődés, élmények megélése és az egészségem megőrzése.  Egyre nyitottabb vagyok a gasztronómia felé. Szívesen áldozok jó ételekre és borokra.

– Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– Az aktív sportolás, különös tekintettel a futásra. A margitszigeti köröket róva a környezet, a Duna közelsége és Budapest látványa mindig el tudja terelni a gondolataimat.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS