Kína–EU vasúti áruszállító vegyes vállalat létrehozásáról írtak alá szándéknyilatkozatot

2021. 12. 16., 13:57

Szándéknyilatkozatot írtak alá Kína és Európa közötti vasúti áruszállításra specializálódó vegyes vállalat létrehozásáról a magyar tulajdonú CER Cargo Holding SE, az orosz vasúti érdekeltségű RZDL Europe Kft. és az osztrák Rail Cargo Group magyar leányvállalata, a Rail Cargo Hungaria Zrt. képviselői.

Az aláíráson Varga Mihály pénzügyminiszter elmondta: a Záhony Logisztikai és Ipari Övezet megkezdi a vasúti árufuvarozási szolgáltatásokat Kína és Európa között. A záhonyi vasúti és áruforgalmi csomópont létrehozása nemcsak hazai szinten, hanem Európa számára is stratégiai jelentőségű, mert összeköti a Kelet országait az Európai Unióval. A pénzügyminiszter úgy fogalmazott, hogy a Budapest-Belgrád vasúti fejlesztéssel és a záhonyi logisztikai központtal Magyarország szerepvállalása meghatározóvá válik a kelet-nyugati kereskedelmi forgalom lebonyolításában. Varga Mihály emlékeztetett arra, hogy Magyarország 2010-ben hirdette meg a keleti nyitás politikáját, amely erőteljes nyugati bírálatok közepette kezdte meg az ázsiai gazdasági térség felé irányuló kapcsolatok erősítését. Hangsúlyozta, Magyarország keleti nyitás stratégiájának egyértelmű sikerét mutatja, hogy tíz év alatt 28 százalékkal bővült a kereskedelmi forgalom Magyarország és a tőle keletre fekvő államok között. Az Ázsiába irányuló külkereskedelmi forgalom a stratégiának köszönhetően jóval nagyobb léptékben növekedett a teljes külkereskedelemnél. A Kínába irányuló magyar export 2020-ban a 2019. évhez viszonyítva 24 százalékkal, az import 26 százalékkal nőtt. A magyarországi kínai befektetések összértéke meghaladja az 5 milliárd dollárt, a Magyarországon működő kínai vállalatok mintegy 16 ezer munkavállalót foglalkoztatnak.

Kitért arra, hogy Magyarország kiemelkedő ázsiai partnere Kazahsztán, ahová 2020-ban 58 százalékkal többet exportált az ország, mint egy évvel korábban. Az orosz-magyar kapcsolatok is gyümölcsözőek: 2021. első kilenc hónapjában a kétoldalú áruforgalom 50 százalékkal növekedett az előző év azonos időszakához képest, és meghaladta a 4,7 milliárd dollárt. Az ukrán-magyar külkereskedelmi egyenleg a 2020. első kilenc havi 674 millió dollár után az idén 960 millió dollárra nőtt, ami 48 százalékos növekedés. Varga Mihály szólt arról is, hogy Magyarország 2015-ben első európai országként csatlakozott az „Egy övezet, egy út” kezdeményezéshez, amelynek keretében nyílt, szabad és akadálymentes együttműködést épített ki a keleti régió országaival. A záhonyi logisztikai központ megépülése pedig jó példa arra, hogy Magyarország keleti nyitás politikája nem nyugati zárást jelent, hanem összeköttetést.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter arról beszélt, hogy a következő években a vasút fejlesztése prioritást élvez. A klímavédelmi követelmények a szállítmányozással szemben is egyre inkább megjelennek, és a károsanyag-kibocsátással kapcsolatos követelményeket jól működő vasúti hálózat nélkül nem lehet teljesíteni. A tárcavezető hangsúlyozta: az Európa és Ázsia közötti áruforgalom a következő években jelentősen növekedni fog, ez fontos szempont a vasúti árukapacitás növelésében. A járványhelyzet rámutatott a beszállítói hálózat változására is, és az látszik, hogy a vasút jelentősége továbbra is kiemelkedő, ezért a vasút fejlesztése fontos. Az infrastruktúra mellett a gördülőállomány fejlesztésére is szükség van, és szükség lenne olyan együttműködésekre is, amelyek biztosítják a magas hatékonyságú szállítást – emelte ki Palkovics László.

Vlagyimir Tokarev orosz közlekedési miniszter-helyettes az aláírás alkalmából megköszönte az együttműködésen dolgozó munkacsoport kétéves munkáját, fontosnak nevezve az Európa és Ázsia közötti vasúti fuvarozást fejlesztését.

A CER Cargo Holding a szándéknyilatkozat aláírása alkalmából kiadott közleményében tudatta, hogy a szándéknyilatkozatban megjelölt társaság létrehozásához szükséges adminisztratív és operatív előkészítés már zajlik, a cég így várhatóan a jövő év első felében kezdi meg működését. A vállalkozás elsősorban import kínai áruk vasúti fuvarozására és a Távol-Keletre irányuló exportszállításokra fókuszál. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS