Míg tavaly márciusban 2,6 millió felhasználó rendelkezett SZÉP Kártyával, idén márciusra már 2,8 millióra nőtt a kártyabirtokosok száma; a költések összege a hónapban megközelítette az 59 milliárd forintot.
Egy év alatt 12 ezerrel nőtt a SZÉP Kártyát elfogadó szálláshelyek, vendéglátóhelyek és turisztikai attrakciók száma: 2023 márciusában 132 ezer helyen lehetett használni a fizetőeszközt, ez a szám 2024 márciusára 144 ezerre emelkedett – derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményéből.
A feltöltések összege 22,6 százalékkal növekedett az előző év azonos időszakához képest, így idén márciusban 58,7 milliárd forintot osztottak ki a munkáltatók. A költések tekintetében is emelkedést láthatunk, ami a turisztikai kereslet élénkülését jelzi: márciusban az előző évhez képest 10 százalékkal, 35 milliárd forintra nőtt a SZÉP Kártyákról felhasznált összeg.
2024 első három hónapjában a SZÉP Kártya feltöltések összértéke meghaladta a 109,4 milliárd forintot, ami az előző év azonos időszakát 22 százalékkal, a 2019-es évet pedig 107 százalékkal múlta felül. A költések összege az első negyedévben meghaladta a 86 milliárd forintot.
A HIPA támogatásával megvalósuló 1,9 millió eurós beruházás révén az amerikai NI egyebek mellett új generációs tesztelési megoldásokat fejleszt.
Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.