2021. március 24. – Információk, hírek vállalkozóknak

2021. 03. 24., 08:45

Az Üzletem.hu összefoglalója.

Egy sokszínű cég jobban teljesít

  • Üzleti és HR szempontból is sokkal sikeresebb az a vállalkozás, amelyik sokszínű, odafigyel az esélyegyenlőségre és dolgozóit bevonja a döntéshozatalba. Ezeket a képességeket érdemes tehát fejleszteni, amiben ma már a legkorszerűbb technológia is segíti a vállalatokat.

A családi vállalkozások bíznak a következő generációban

  • A Budapest Bank legfrissebb, hazai kkv-k körében végzett kutatásából kiderült, hogy a családi vállalkozások vezetői bíznak abban, hogy gyermekük fogja átvenni a cég irányítását, több mint 40 százalékuknál már zajlik is az utódlás folyamata.

Ennyivel látja jobbnak az MNB az idei növekedést

  • A Magyar Nemzeti Bank a korábbinál valamivel magasabb, 4-6 százalékos gazdasági bővülést, és ugyancsak magasabb, 3,8-3,9 százalékos inflációt vár 2021-re legfrissebb inflációs jelentésének kedden közölt fő számai szerint.

Így változnak a fogyasztói szokások a járvány után

  • A koronavírus tartós hatással lesz a fogyasztói magatartásra. A járványt követően a kereslet élénkülése várhatóan erőteljes lesz, de jelentős eltérések lesznek fogyasztói csoportok és iparágak között – derül ki a McKinsey Global Institute tanulmányából.

A Növekedési Hitelprogram hozzájárult a jó teljesítményhez

  • A koronavírus-járvány negatív hatásai ellenére az utóbbi öt év második legsikeresebb évét zárta 2020-ban az új kihelyezések alapján a CIB Lízing, miközben több területen is erősítette piaci pozícióit. A gyarapodásban kulcsszerep jutott a Növekedési Hitelprogram keretében kihelyezett forrásoknak is.

Tisztítja a tisztítószerek piacát a fogyasztóvédelem

  • Hatvanöt ellenőrzött tisztítószer közül tíznél tártak fel, főként az összetétellel és a jelöléssel kapcsolatos hiányosságokat. A legsötétebb képet az ablaktisztító folyadékok mutatták, a termékek harmadánál találtak problémát. A folttisztítók azonban makulátlannak bizonyultak.

Keresik Magyarország legvonzóbb munkáltatói márkáit

  • A 30. jubileumát ünneplő Magyar PR Szövetség 6. alkalommal hirdeti meg a legjobb hazai munkáltatói márkaépítési gyakorlatokat jutalmazó díját, az Employer Branding Awardot. Újdonság, hogy a szervezők várják a speciálisan a „COVID-ra rezonáló” kampányok nevezését is.

A Manchester City sztárjaival buzdít tudatos vízhasználatra a Xylem

  • Ha nem történik jelentős változás, akkor az ENSZ vízügyi jelentése szerint 2050-re a világ lakosságának 40 százaléka számára kihívást jelent majd, hogy elegendő vízhez jusson. A Xylem és a Manchester City közös kampányában például a tudatos vízhasználatra hívja fel a figyelmet.

Még száz napig kérhetik az EU-állampolgárok a letelepedési engedélyt

  • A brit belügyminisztérium kedden emlékeztető közleményben hívta fel a Nagy-Britanniában élő EU-állampolgárok figyelmét arra, hogy éppen száz nap múlva jár le a tartós letelepedési kérelem benyújtására kijelölt határidő.
Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-20 19:20:12
A pályaválasztás sokszor már a középiskoláig eldől. A támogató közeg hiánya miatt választja kevesebb lány a műszaki-technológiai hivatást – állapítja meg a CETIN Hungary Zrt. kutatása.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS