2020. szeptember 10. – Információk, hírek vállalkozóknak

2020. 09. 10., 08:30

Az Üzletem.hu összefoglalója.

4 százalék közelében az infláció

  • A júliusi 3,8 százalék után augusztusban 3,9 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak éves összevetésben – jelentette a statisztikai hivatal.

Tovább araszol lefelé a gázolaj ára pénteken a magyar kutakon

  • A Mol 3 forinttal csökkenti a gázolaj literenkénti bruttó nagykereskedelmi árát pénteken, a 95-ös benzin ára nem változik.

Szakképzés: javuló mutatók, gyakorlatközpontú oktatás, emelkedő bérek

  • Az OECD éves oktatási jelentése szerint Magyarországon nemzetközi összevetésben is kimagasló szerepet tölt be a munkahelyen végzett gyakorlati képzés, jók a szakképzettséggel rendelkezők elhelyezkedési esélyei, és folyamatosan emelkednek az oktatói bérek.

Stratégiai megállapodást kötött az ITM és a Brain Bar

  • Három évre szóló stratégiai megállapodást kötött az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a Brain Bar jövőfesztivál szervezőivel Budapesten, ennek értelmében a tárca lesz a fesztivál innovációs házigazdája.

Várják a jelöléseket az idei Gábor Dénes-díjakra

  • A kiemelkedően eredményes innovációs tevékenység elismeréseként az idén is odaítélik a Gábor Dénes-díjakat.

Alternatív módszer újíthatja meg a mezőgazdaságot

  • A népességnövekedés miatt az egyre nagyobb mennyiségű élelmiszer előállítása kihívást jelent a mezőgazdaság számára. Olyan fenntartható módszereket kell alkalmazni ezért az élelmiszertermelésben, amelyek lehetővé teszik a nagyobb tömegek ellátását.

Lassan többet költünk divatcikkekre a webshopokban, mint a hagyományos üzletekben

  • Bár a koronavírus-járvány kitörése után az eladások drasztikusan csökkentek, a magyar fogyasztók lassan visszatérnek a járvány előtti vásárlási szokásaikhoz – állapítják meg a GLAMI divatkereső platform friss kutatásában. Fordulóponthoz érkezett a divatcikkek online kereskedelme.

Erről lesz szó az idén először ingyenes think.BDPST konferencián

  • Az oktatás 21. századi jövője, az adatvédelem lehetőségei a koronavírus után, a technológiai óriásvállalatok szabályozásának kérdései és még számos érdekes téma kerül terítékre októberben a kelet-közép-európai régió egyik legfontosabb innovációs fórumán, a think.BDPST konferencián Budapesten.

Az autógyártás húzhatja ki a gödörből Szlovákia gazdaságát

  • A koronavírus-járvány okozta sokkot követően nyárra újra termelni kezdtek a legnagyobb hazai autógyártók Szlovákiában. Az idei gazdasági visszaesés várhatóan mégsem lesz olyan drasztikus, mint amire a második negyedéves adatok alapján számítottak.
Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-20 19:20:12
A pályaválasztás sokszor már a középiskoláig eldől. A támogató közeg hiánya miatt választja kevesebb lány a műszaki-technológiai hivatást – állapítja meg a CETIN Hungary Zrt. kutatása.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS