2020. április 29. – Információk, hírek vállalkozóknak

2020. 04. 29., 09:10

Az Üzletem.hu összefoglalója.

Hunyadi Szabolcs: Menedzserként is olyan ember maradtam, mint amilyen „közlegényként” voltam

  • A befektetett munka, valamint az együttműködés és a visszacsatolás „szentháromsága” jellemzi a motivációmat a kollégáim felé – mondta az Üzletemnek Hunyadi Szabolcs, a Bridgestone Europe NV/SA, Magyarországi Fióktelepének személygépjármű-abroncs üzletág vezetője.

Változatlan létszámmal működik a Magyar Posta, az alapbérek sem változtak

  • A Magyar Posta a jelentős forgalom- és bevételcsökkenés ellenére sem tervez létszámcsökkentést, a társaságnál a munkaidőt sem csökkentették, az alapbérek is változatlanok.

Feketedhet a biztonsági szegmens az újrakezdéssel

  • Huszonöt-harmincezer vagyonőr veszthette el munkáját a koronavírus-járvány kitörése óta, ami az aktív állomány 30-40 százaléka. Szakértők most arra figyelmeztetnek, hogy a szálloda- és vendéglátóipar, valamint a rendezvények tömeges újraindulásakor a biztonsági szakma újra a feketefoglalkoztatás útjára léphet.

Ekkora veszteséget okoz Hévíznek a járvány

  • A koronavírus-járvánnyal összefüggésben az év végéig tartó időszakban mintegy 1,5 milliárd forint bevételkieséssel számol Hévíz önkormányzata, amely 6,2 milliárd forintos költségvetéssel tervezte az évet – közölte a város polgármestere.

Tizenhat útvonalon indít járatokat Budapestről a Wizz Air májusban

  • Tizenhat útvonalon indítja el újra járatait Budapestről a Wizz Air májusban, a debreceni járatok csak júniusban indulhatnak el – írta az Airportal.hu légiközlekedési szaklap a légitársaságtól kapott tájékoztatásra hivatkozva.

Az éttermek részleges megnyitását kérte a séf a kormánytól Franciaországban

  • Alain Ducasse francia sztárséf, több Michelin-csillagos étterem tulajdonosa szerint biztonságosabb étteremben, mint otthon étkezni.

Lélektanilag fontos döntést hoztak Nápolyban

  • Majdnem kéthónapos zárva tartás után hétfőtől újra működik a nápolyi pizzériák egy része, ami fontos lélektani tényező a pizza szülőhelyének tartott város lakói számára.
Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-29 20:10:00
A korábbi éveket jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek odaítélt elismerést december elején adják át a Művészetek Palotájában.
2023-09-29 16:50:00
A rossz egyéni döntéseket jobb elkerülni, ennek pedig a legjobb módja, ha a felnövekvő generáció már az iskolában elsajátítja a pénz használatának alapjait, a pénzügyi rendszer lényegét, a takarékosságot és a saját erőforrásainkkal való gazdálkodást – mondta Varga Mihály a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj átadóünnepségén.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS