Változatlan létszámmal működik a Magyar Posta, az alapbérek sem változtak

2020. 04. 28., 17:00

A Magyar Posta a jelentős forgalom- és bevételcsökkenés ellenére sem tervez létszámcsökkentést, a társaságnál a munkaidőt sem csökkentették, az alapbérek is változatlanok – nyilatkozta Schamschula György, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója kedden.

A postai szolgáltatás közfeladat, amelynek zökkenőmentes működtetése alapvető, még veszélyhelyzetben is. A Magyar Posta a koronavírus járvány miatt csak olyan intézkedéseket hozott az elmúlt mintegy másfél hónapban, amelyek a munkakörülményeket érintették, a fertőzésveszély kockázatát csökkentették, a cél, hogy a postai munkatársak egészségét védjék.

Schamschula György kiemelte, a járvány gazdasági hatását a Magyar Posta is megérzi. Más vállalatokhoz hasonlóan a postánál is szinte azonnali jelentős bevételcsökkenést okozott, a küldeményekhez kapcsolódó költségek, elsősorban a nemzetközi postai forgalmat illetően, jelentősen megugrottak. Csökkent a levélmennyiség és a csekkforgalom, nincs aktív értékesítés, ezek további bevételkiesést okoztak.

Beszédes adat, hogy postákon 30 százalékot meghaladó mértékben csökkent az ügyfélforgalom. Ezzel szemben nőttek a kiadások. A járvány miatti védekezés komoly többletköltségeket jelent, 100 milliókban mérhetőt, akár az egymilliárd forintot is meghaladhatja - sorolta a járvány gazdasági hatását.

A belföldi csomagforgalomban tapasztalt mennyiségi növekedés pedig nem tudja ellensúlyozni más termékek vagy szolgáltatások visszaesését, és a vállalat védőintézkedései miatti többletköltségeit. A csomaglogisztikai terület hozzájárulása az összbevételekhez arányaiban jóval alacsonyabb, mint a levél és a csekk esetében.

A pénzügyileg nehéz helyzet ellenére a vállalat továbbra is működteti országszerte mintegy 2700 postát, és foglalkoztat 28 ezer munkavállalót. A komoly forgalom- és bevételcsökkenés dacára nem történt létszámcsökkentés, nem is tervez elbocsátást a vállalat, sőt, munkaerő-felvétel volt olyan munkakörökben és telephelyeken, ahol a járványt megelőzően létszámhiány volt. A társaságnál napi szinten figyelik a rendelkezésre álló kapacitást, és ha szükséges helyettesítéssel, átirányítással oldják meg a posták és a kézbesítés zökkenőmentes működtetését.

A Magyar Posta vezérigazgatója hangsúlyozta, a munkavállalói létszám változatlansága mellett az alapbérek sem változtak a postánál, fizetéscsökkentés nem történt. A végrehajtásban, azaz a postákon, a logisztikai üzemekben dolgozóknak az előző évvel megegyező ütemezésben – negyedévente, havonta – fizetik ki az ösztönző juttatásokat.

Felidézte, hogy az idei bértárgyalásokat a járvány idejére felfüggesztették, tekintettel a bizonytalan kilátásokra és a tervezhetőség hiányára, és ahol megoldható volt, otthoni munkavégzést rendeltek el.

A társaság a Munkatörvénykönyve adta lehetőségekkel él a munkaszervezést illetően. A dolgozók számára előírták, hogy a szabadságot legalább időarányosan vegyék ki, nem halmozhatják fel arra az időszakra, amikor visszatér az élet a régi kerékvágásba, és újra több lesz a munka. A végrehajtásban dolgozók – a postákon, logisztikai üzemekben – 3 havi munkaidőkeretben dolgoznak. A kormány rendelete lehetőséget ad arra, hogy a munkáltatók egyoldalúan kiterjeszthetik a munkaidőkeretet, melynek célja, hogy megelőzzék az elbocsátásokat. A többi munkáltatóhoz hasonlóan a posta is vizsgálja, hogy a meglévő munkaidőkeretet módosítsa, illetve erről egyeztet a szakszervezetekkel - sorolta az intézkedéseket a vezérigazgató.

A járvány miatt nagyon komoly nyomás van a postásokon, a mindennapokban az ügyfelek tartanak attól, hogy a sok emberrel találkozó postástól kapják el a vírust. A postások pedig attól félnek, hogy ők fertőződnek meg a munkájuk miatt. A társaság által tett védőintézkedések – mint az érintésmentes kézbesítés, a postai ügyfélfogadási rend és a védőeszközök biztosítás – ebben a mindennapi feszültségben kis megnyugvást jelentenek, az ügyfelek is elégedettek ezekkel. Ebben a helyzetben pedig kiemelten fontos, hogy a valóságnak megfelelő, ellenőrzött hírek jelenjenek meg – fogalmazott Schamschula György. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-05 16:40:00
A NIS2 irányelv magasabb szintre emelte a korábbi uniós kiberbiztonsági szabályozást és számos új kötelezettséget vezetett be. Az irányelv szabályainak túlnyomó részét már átültették a magyar jogba, így a jövő év folyamán 2500–3000 hazai közép- és nagyvállalatnak kell a szigorú szabályoknak megfelelni, továbbá az ellátási láncuk biztonságát megteremteni – hívja fel a figyelmet dr. Szabó Gergely Gábor, a Bán, S. Szabó, Rausch & Partners Ügyvédi Iroda szabályozási ügyekért felelős vezető ügyvédje.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS