Feketedhet a biztonsági szegmens az újrakezdéssel

2020. 04. 28., 17:45

Huszonöt-harmincezer vagyonőr veszthette el munkáját a koronavírus-járvány kitörése óta, ami az aktív állomány 30-40 százaléka. Szakértők most arra figyelmeztetnek, hogy a szálloda- és vendéglátóipar, valamint a rendezvények tömeges újraindulásakor a biztonsági szakma újra a feketefoglalkoztatás útjára léphet, ami a gazdaság egésze mellett magukra a megbízókra is veszélyt jelent.

A Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara (SZVMSZK) a beérkezett adatok alapján úgy számol, az utóbbi bő egy hónapban a mintegy 80 ezer aktív vagyonőrnek nagyjából az egyharmada, 25-30 ezer fő vált munkanélkülivé. A szervezet alelnöke, Német Ferenc ehhez hozzáteszi, becsléseik alapján a frissen elbocsátottak közt további 15-20 ezren lehetnek olyanok, akik rendelkeznek vagyonőr képesítéssel, de az utóbbi időben más területen, például a vendéglátásban dolgoztak.

A gazdaság újraindulásakor jókora munkaerő-túlkínálat várható a biztonsági piacon, ami minden bizonnyal a bérszint csökkenését eredményezi majd, ez pedig negatívan hathat a szakmai színvonalra.

„Az utóbbi években elindult egy tisztulási folyamat a biztonsági szférában. Lassan kikoptak azok a cégek, amelyek alacsonyabb vállalási árakkal dolgoztak, mint amiből a bérek és a járulékok kigazdálkodhatók. Félő, hogy a mostani válság annyira árérzékennyé teszi a megbízókat, hogy megint előtérbe kerülnek azok, akik alább adnak a törvényességi szintből” – fogalmazott Romasz Sándor, a Magyar Testőr Szövetség korábbi elnöke, a Nevadasec Kft. tulajdonos-ügyvezetője.

Német Ferenc szerint egyébként, bár valóban rengeteg az állás nélküli vagyonőr, ha a korlátozások lazítása után mindenkinek egyszerre kell toboroznia, rövidtávon problémát is jelenthet a korábbi állomány visszaépítése. Ausztriában például a tervek szerint május közepén nyitnának a hotelek, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének honlapján megjelent elemzés pedig úgy számol, nyugati szomszédunk 2-3 héttel jár előrébb a járványban, így az ottani fejleményeket is eszerint érdemes vizsgálni.

Az esetleges repülőrajt szintén arra késztethet sok helyet, hogy minőségi szempontjaiból alább adva, azonnal találjon valakiket a biztonsági feladatok ellátására. Romasz Sándor szerint ez a hozzáállás roppant kockázatos: „A megbízók hosszútávon a stabilitásban érdekeltek, hisz ez egy bizalmi szakma, ahol fontos, hogy ne legyen állandó cserélődés. A gyanúsan kevés pénzért dolgozó cégeknél nem ritkák a jogi eljárások, botrányok, márpedig egy szállodának vagy akár rendezvényszervezőnek nagyon káros, ha ilyesmivel kötik össze a nevét.”

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-10-04 20:09:00
A szelektív hulladékgyűjtés támogatása érdekében a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. néhány éven belül több mint 60-nal, 362-re növeli a hulladékudvarok számát; minden 10 ezer lakosúnál nagyobb településen lesz hulladékudvar, a korábbihoz képest hosszabb nyitvatartással – tájékoztatott a Mol.
2023-10-04 17:39:00
A nukleáris létesítmények és radioaktívhulladék-tárolók, illetve a nukleáris és más radioaktív anyagok fizikai védelmének egyik fontos elemével, a támadást elhárító erők reagálási funkciójával kapcsolatos workshopot szervezett közösen az Országos Atomenergia Hivatal és az Amerikai Egyesült Államok Energetikai Minisztériuma.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem drága a csapatépítés, ha a dolgozók napi béréhez viszonyítjuk, de nem az étel, az ital és maga az esemény a fontos, hanem az, hogy mit hozunk ki a résztvevőkből. A látens távozóktól az elkerülhető fluktuáción át a jutalmazás-elismerés egyensúlyáig – íme, a recept ahhoz, hogy egy nyelvet beszéljen dolgozó és munkáltató. A következetes, tervszerű vállalati fejlődéshez vezető útról Kalmár Pétert, az [eureka] Consulting & Games alapító-vezérigazgatóját kérdeztük.
Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

A nukleáris létesítmények és radioaktívhulladék-tárolók, illetve a nukleáris és más radioaktív anyagok fizikai védelmének egyik fontos elemével, a támadást elhárító erők reagálási funkciójával kapcsolatos workshopot szervezett közösen az Országos Atomenergia Hivatal és az Amerikai Egyesült Államok Energetikai Minisztériuma.