Tiba-Szőgyényi Andrea: Az az igazi siker, ha elégedett a vendég

Tiba-Szőgyényi Andrea: Az az igazi siker, ha elégedett a vendég
2021. 11. 12., 10:00

Nagy tisztelettel fordulok a szálloda tulajdonosainak munkássága felé, nem tudom szavakban kifejezni azt a büszkeséget, ami bennem van, hogy képviselhetem Magyarország legrégebbi szállodáját – mondta Tiba-Szőgyényi Andrea, a Kristály Imperial Hotel**** Front Office & Sales Managere.

Magyar Kastélyszállodák és Történelmi Épületek Szövetsége interjúban mutatja be tagjait és partnereit. A kérdező: Gulyás Eszter, a Szövetség elnöke, a válaszoló: Tiba-Szőgyényi Andrea, a Kristály Imperial Hotel**** Front Office & Sales Managere, az MKSZ alelnöke. (A Szövetség 2021. október 18-án a tatai szállodában tartotta tisztújító közgyűlését, amelyen alelnökké választották Tiba-Szőgyéni Andreát.)

Hogyan és mikor lettél „kastélyos”?

– A főiskolai diplomamunkámat Tatáról írtam, melyben helyett kapott az akkor még Kristály Hotel. A személyes interjú és bejárás során magával ragadott a hely, majd 1 évre rá állást kínáltak a recepción, akkor éreztem azt, hogy meg kell próbálnom, így 2006. óta dolgozom a hotelben. A fejlesztések nagy részében tevékenyen részt vettem, itt „nőttem fel”, szakmai tapasztalataim nagy részét itt szereztem, szerzem, és itt is kamatoztatom.

Kit tartasz példaképednek?

– Szerencsésnek tartom magam abban a tekintetben, hogy mindig értékes emberek kísérték az utamat. Hálás vagyok a szüleimnek, hogy erőn felül biztosították azt, hogy eljuthassak ide, most segítenek, hogy két gyermekes anyukaként tevékeny tudjak maradni. Hálás vagyok a férjemnek, aki mindig támogat abban, hogy fejlődhessek. Hálás vagyok a gyakornoki éveim alatt engem tanító mentoromnak. Nagy tisztelettel fordulok a szálloda tulajdonosainak munkássága felé, nem tudom szavakban kifejezni azt a büszkeséget, ami bennem van, hogy képviselhetem Magyarország legrégebbi szállodáját, és az elmúlt 15 év szakmai fejlődését is mind nekik köszönhetem. Követendő példaként áll előttem a folyamatos fejlődésük, tenni akarásuk, az újabb és újabb kihívások felfedezése és megvalósítása.

A kastélyotokban mit tartasz a legkülönlegesebb dolognak?

– A Kristály Imperial Hotel**** legkülönlegesebb ismérve, hogy Magyarország legrégebbi szállodájaként 1770 óta fogad Vendégeket, az épület eredetileg is szálláshelynek épült.

Melyik díjatokra vagy elismerésre vagytok a legbüszkébbek?

– Minden minősítésünkre büszkék vagyunk, nekünk mégis a legfontosabb az elégedetten távozó majd visszatérő Vendég elismerése. Szerintem ez az igazi siker a mi munkánk során.

Tudsz-e régi legendát vagy izgalmas történetet a kastélyról?

– Fontos mérföldkő a szálloda életében az első ismert irodalmi említése, mely Kazinczy Ferenc nevéhez fűződik, aki 1803-ban Budáról Bécsbe menet kocsis balesetet szenvedett, így kényszerűségből nyolc napot töltött a fogadóban. „Pályám emlékezete” című munkájában emlékezik meg az esetről. 

Mit üzennél a fiataloknak, miért érdemes kastélyban pihenni?

– Egy történelmi múltú szálloda, kastélyszálló atmoszférája, adottságai nagymértékben eltérnek egy újépítésű design hotelétől. Kifinomultabb elegancia jellemzi a tereket, nincs vibrálás, egy hangulatos, romantikus pihenés igazi helyszínei lehetnek ezek a szálláshelyek. Érdemes kipróbálni, amikor szeretnének egy kicsit megállni, ténylegesen kiszakadni a mindennapokból, és valami különlegeset tapasztalni.

Kedvenc idézeted?

– Marencich Ottó, 1940-ben megfogalmazta a szállodai hivatás lényegét: „Ismeretes, hogy a szálloda szakmában többet tanulunk az élettől, mint a könyvekből, mert itt az intelligencián alapuló sokoldalú műveltség, ügyesség és jó emberismeret a legfőbb követelmény. Szakmánk olyan mesterség, mely művészi tökélyre emelhető.„

Mivel töltődsz fel?

– Sokféle szabadidős tevékenység kikapcsol, szeretek olvasni, utazni, zenét hallgatni, de kiemelten fontosnak tartom a családi és baráti kapcsolataim ápolását, így általában az aktív kikapcsolódás jellemző rám.

Miért tartod fontosnak a MKSZ tagságot?

– A történelmi múlt összeköti ezeket a szálláshelyeket, a történelmiség megőrzése pedig felelősség. Egy ilyen szövetségben a múlt tisztelete kiteljesíthető, és hiszem azt, hogy közös erővel átadható a jövőbeli Vendégeknek.

(Az interjút teljes terjedelmében közöljük Gulyás Eszter engedélyével.)

(Fotó: MKSZ és Kristály Imperial Hotel)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 17., 17:20
A NAV április 20-ától küldi az adószámla-értesítőket a gazdálkodóknak. A mintegy 350 ezer érintett már a levél elején megtalálja a legfontosabb információt: tartozás vagy túlfizetés, azaz fizetni kell vagy visszakérhető az adó.
2026. 04. 17., 13:05
A fővárosban továbbra is élénk a kereslet a fedett gépkocsibeállók iránt, ami jelentős áremelkedést eredményezett: a XII. kerületben az átlagár már meghaladta a 10 millió forintot. Vidéken ugyanakkor nem látszik érdemi drágulás, bár a rekorder Kecskemét áraival így is megközelíti a budapesti szintet – derült ki az Otthon Centrum országos elemzéséből.
2026. 04. 16., 22:10
Hét évnyi szünet után, 2026. július 1-jétől újra életbe lép a reklámadó Magyarországon. A Grant Thornton legfrissebb elemzése szerint a szabályozás visszatérése kritikus adminisztrációs feladatokat ró a hirdetőkre és a közzétevőkre egyaránt. Mivel az adóév közben tér vissza, a vállalatoknak már most tavasszal fel kell készíteniük belső folyamataikat és szerződéses rendszereiket, hogy elkerüljék a súlyos mulasztási bírságokat és a kettős adózás kockázatát.
2026-04-16 15:05:00
A Duna House 2026 márciusi vévői érdeklődési adatai szerint a XIII. kerület változatlanul az összes budapesti kerület közül a legkeresettebb ingatlanpiaci célpont, miközben a budai oldalon a II. és XII. kerület erősödött. Az érdeklődési trendek elemzése ugyanakkor több pesti kerület – köztük a korábban Top 3-ban szereplő VII. kerület – mérsékelt, de tartós visszaesését jelzi.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.