Kimerült a forrás.
A felhívás a közvetlen irányítású uniós programok keretében megvalósuló projektek önerőköltségének hazai forrásból történő támogatását segítette.
„A Közigazgatási és Területfejlesztési Miniszter által 2024-ben meghirdetett felhívásra nagyszámú pályázati kérelem érkezett. A forrás kimerülése miatt a hazai költségvetési forrásból fedezett önerő-támogatási felhívás 2024. december 18. nappal lezárult” – olvasható a hivatalos pályázati portálon december 30-án megjelent, Lázár János miniszter által kiadott közleményben.
A kedvezményezettek számára az ügyintézéshez szükséges dokumentumok ezen a webhelyen továbbra is rendelkezésre állnak.
A beruházásösztönzésben is ki kell használni, hogy rendkívül Magyarország-barát az új washingtoni adminisztráció, és a legnagyobb amerikai cégeket is ösztönözni kell magyarországi befektetésekre – hívta fel a figyelmet Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség és az ukrán hatóságok tájékoztatása alapján az elmúlt két hónapban sem csökkent az ukrán energia-infrastruktúrát ért támadások száma. A támadások közvetlenül nem érintik az ukrajnai atomerőművek nukleáris biztonságát, azonban megzavarhatják működésüket.